közlemény

2019.07.12. 19:45

ZTE FC: csak a vendégszektor bővítése miatt kell az átalakítás

Korábban mi is foglalkoztunk a ZTE FC és Vigh László országgyűlési képviselő által megfogalmazott felhívással. Ennek kapcsán a ZTE FC pénteken közleményt juttatott el hozzánk, amely alább olvasható.  

ZH

„Ezúton szeretnénk tájékoztatni a szurkolóinkat, hogy egyes médiákban megjelent cikkekkel ellentétben, a ZTE FC stadionjával kapcsolatban az MLSZ-nek semmi olyan jellegű elvárása nincs, ami a hazai mérkőzésrendezést veszélyeztetné. Stadionunkban a vendégszektor jelenleg 800 fő befogadására alkalmas, amelyet szeretnénk bővíteni, mert az NB I-ben ennél nagyobb számú vendégszurkoló érkezésére is fel akarunk készülni. Az első hazai mérkőzésünkön a Ferencvárost fogadjuk, és szeretnénk számukra biztosítani, hogy a teljes tábor a kapu mögött foglalhasson helyet. A biztonsági pályabejáráson a rendőrség azt javasolta, hogy ebben az esetben a teljes keleti szektort alakítsuk át vendégszektorrá, melynek módja a teljes szektor előtti kerítés megemelése, valamint a mozgáskorlátozott-szektor leválasztása, így ennek megoldásán dolgozunk, és ehhez kért segítséget Vigh László országgyűlési képviselő”.

Az NB I-es bajnoki rajtra készülő ZTE FC szombaton 11.00 órától újabb felkészülési mérkőzést játszik: az egerszegiek a BFC Siófok vendégei lesznek.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában