Megyei érték

2017.09.13. 19:20

Zalaikum lett a dödölle

A kanizsai dödölle, a Bor- és Dödölle Fesztivál valamint a miklósfai kerekrépa is bekerült a „zalaikumok” vagyis Zala megyei értékek sorába.

Benedek Bálint

A kitüntető címeket szeptember 15-én (péntek) 18 órakor Lentiben adják át majd többek között a kanizsaiaknak, ám Dénes Sándor polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján a város, a térség büszkeségeiről beszélt.

- Korábban szerettük volna, ha a dödölle és az egyszerű ételt bemutató fesztivál bekerülne a hungarikumok közé is – bocsátotta előre a városvezető. – Ez nem egy könnyű folyamat, ám nem adjuk fel a küzdelmet. A burgonyás ételt már szinte mindenütt ismerik, hiszen rendszeresen szerepelünk a fővárosi adventi vásáron, a karcagi birkafőző fesztiválon, jelen volt a Gourmet fesztiválon, s több étterem étlapján is előkelő helyen található. Ezért külön öröm, hogy a dödölle valamint a kerekrépa fesztivállal együtt köszönhetjük a zalai értékek között.

A Bor- és Dödölle Fesztivál egyik pillanata. A nagyrécseiek, Nyitrai József és Nyitrai Beáta „zalaikumot” készítenek

Dénes Sándor ezeken kívül más, a városhoz és a környékhez kapcsolódó értékeket is javasolna még a jövőben a bíráló bizottság számára. Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában szerinte a kiskanizsai lilahagyma is megállná a helyét, mely egyedi, más fajtával össze nem téveszthető ízvilággal rendelkezik. Szintén a „sáskák” büszkesége az árvácska, amiknek kiváló minőségét országszerte csak dicsérik, tehát szerencsére egyediségekben nincs hiány a dél-zalai városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában