Szakmák sztárjai

2018.05.15. 17:00

Zalai sikerek az országos szakmai tanulmányi versenyek döntőjén

Április végén rendezték a Szakma Sztár Fesztivált, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjét 43 szakképesítésben Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkmara szervezésében. A versenyen zalai sikerek is születtek, az alábbiakban a dobogós helyeken végzett zalai fiatalokat mutatjuk be.

Benedek Bálint, Hajdu Péter, Keszey Ágnes

Fotó: Keszey Ágnes/ Zalai Hírlap

- A családunkban nincs építőipari szakember, én vagyok az első, aki építőiparhoz kapcsolódó szakmát választott. Ebben az játszott szerepet, hogy hiányszakma volt, és vonzó volt számomra, hogy látom a kivitelezés eredményét, és a munkámmal örömet szerezhetek az embereknek – mondta a pályaválasztási szempontjairól Szabó József Patrik, aki az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjének épületgépész technikus kategóriájában második helyezést ért el.

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Széchenyi István Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának diákja épületgépész technikusként a fűtés, a gázhálózat, az ivóvízhálózat és a csatornázás, valamint a szellőzés és klímatechnika kiépítésének alapos ismerője.

Gázkazán bekötés volt a feladat

- Három forduló után jutottam el az OSZTV országos döntőjébe, ahol egy komplett rendszert kellett kiépítenem. Gázkazán bekötése volt a feladat melegvíz-ellátásra és központi fűtésre.

Szabó József Patrik
Fotós: Katona Tibor/ Zalai Hírlap

Elmondta, a Széchenyi az ott töltött hat év alatt – érettségi után még két évig folytatta tanulmányait a technikusi vizsgáig – nagyon jó elméleti alapokat adott a versenyen való eredményes szerepléshez, a gyakorlatot pedig egy hévízi épületgépész vállalkozásnál szerezte meg. A szakmájában bőven van munkalehetőség, tette hozzá. A tanulót Jancsó Krisztián, Gyarmati Attila, Péter Imre és Zámbor István készítette fel a versenyre.

Szanyi László Tamás a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Széchenyi István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója volt az elmúlt három évben. Mentesült a szakmunkásvizsga alól, hiszen már megkapta a központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő bizonyítványt, amiért a fővárosban megrendezett a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjén küzdött meg, ő lett szakmájában az országos első helyezett.

- Eleinte nem tudtam sokat erről a szakmáról. Amikor három éve a Széchenyibe jöttem tanulni, ez a lehetőségem adódott. Nem titok: szempont volt a szakmaválasztásban az is, hogy jól lehessen vele keresni, s itthon és külföldön is bőven legyen munkalehetőség – mondta a fiatalember.

Szanyi László Tamás
Fotós: Katona Tibor/ Zalai Hírlap

- Gyakorlatból mindig erősebb voltam, mint elméletből, a szakmámat nagyon megszerettem. Második évben gyakorlati képzésre kerültem egy vállalkozóhoz, akinél nagyobb beruházások során tanultam meg a szakmát. A szombathelyi BPW Hungáriánál is dolgoztunk, most pedig a zalacsányi golfpálya építésén, ahol a fűtést és a gázhálózatot szereljük. Olyan szakma az enyém, amiben minden építkezésen más, új feladatok várják az embert.

Szanyi László Tamás elmondta, az eddigi gyakorlati képzőhelyén az elmúlt két évben beilleszkedett a kollektívába, oda várják dolgozni, s egy kis májusi pihenő után nyáron meg is kezdi a munkát. Lászlót a versenyre Jancsó Krisztián, Gyarmati Attila, Péter Imre és Kondákor László készítette fel.

Keszthelyi siker a pincérek versenyén

A keszthelyi VSZK pincér tanulója, Szakács Dániel harmadik helyezett lett a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen.

- A szakmai vizsgakövetelményen kívül pluszfeladat volt a koktélkeverés. Fontos, hogy a versenyzők tudása magabiztos legyen, ehhez sokat kell gyakorolni. Apró különbségek döntöttek a versenyen – összegzett Kiss György oktató, aki mellett Barcsai Zsuzsanna, Péterffy György, Sinkovics Ferenc és dr. Vértesaljai József készítette fel Dánielt a versenyre.

Feladat volt egy háromfogásos menü angol szabályok szerinti felszolgálása (a pincér tálal a vendég előtt), és egy alkoholmentes koktél elkészítése, amihez szituációs feladat is párosult.

Fotós: Keszey Ágnes/ Zalai Hírlap

- A vendég minden összetevőnél megkérdezte, hogy miért kell bele, és miért annyi kell. Próbáltam úgy elkészíteni az italt és kezelni a helyzetet, hogy megfeleljen az igényeinek. Készíteni kellett egy díszasztalt, ezt együtt találtuk ki a tanár úrral a Szent György-napi tavaszünnep jegyében. Földig érő fehér abroszon mályvaszínű és arany futó, egy csokor, kalocsai mintás tányérok ezüst színű evőeszközkészlettel, boros- és vizespoharak voltak rajta. Milliméteres pontossággal kellett dolgozni – mesélt a számára legérdekesebb feladatokról a bronzérmes.

Szakács Dániel hamarosan munkába áll, később külföldi tapasztalatszerzés is szerepel a tervei között.

Csiszolatlan gyémántok

Az Asbóth Sándor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium két tanulója is nagyon sikeresen szerepelt: az SZKTV-n a kozmetikusnak tanuló Cságoly Laura, az OSZTV-n Illés Áron az erősáramú elektrotechnikus szakmában első lett.

- Kitűnő szakmai oktatók, lelkes, csiszolatlan gyémántok, sok szabadidő feláldozása és az infrastrukturális körülmények, fejlesztések – Csótár András iskolaigazgató szerint ezek szükségesek a kiemelkedő versenyeredményekhez.

Linhart Rita gyakorlati oktatásvezetőtől megtudtuk, hogy az elmúlt években a szépészeti ágazatban az iskola több tanulója kiemelkedő eredményt ért el nemzetközi és hazai versenyeken, az oktatók mellett ők is részt vettek Cságoly Laura felkészítésében.

- Kétnapos volt a döntő. Alkalmi sminkkel kezdtünk, ezt követte egy ránckezelés és egy tisztítókezelés. A második napot testkezeléssel indítottuk és fantáziasminkkel zártuk – emlékezett vissza a győztes, aki a legtöbbet a sminkes feladatokat gyakorolta, ez jelentette számára a legnagyobb kihívást, s egyben ez volt a számára legkedvesebb feladat. Cságoly Laura még egy sikerrel büszkélkedhet: a WorldSkills 2019 nemzeti döntőjén is első lett, így ő fog indulni szépségápoló szakterületen a Szakmák Világbajnokságán az oroszországi Kazanyban.

Dobogósok és tanáraik az igazgatóval
Fotós: Keszey Ágnes/ Zalai Hírlap

Az iskola másik aranyérmes versenyzőjéről Szabó István oktató felidézte: már tanulmányai megkezdése után folyamatosan készült a versenyekre, és szép eredményeket ért el az iskolában villanyszerelőként végzett, majd technikusi képzésben tanuló fiatalember.

- Itt az számít, hogy az ember mennyire tud gyorsan és precízen dolgozni. Az első napon egy mechanikai munkát kellett elvégezni. Kaptunk egy csupasz falat és különböző szerelvényeket: csöveket, lámpákat, dobozokat, ezeket kellett megfelelő helyre tenni, majd el kellett kezdeni a vezetékelést és a bekötéseket a kapott instrukciók alapján. A felkészülés során rendkívül bonyolult feladatokat gyakoroltunk, így a verseny számomra viszonylag egyszerű volt – mondta Illés Áron.

Mindkét győztes fiatal hamarosan munkába áll, s mindketten egy idő után saját vállalkozást szeretnének indítani. Oktatóként is visszavárja őket az iskola, ha megszerzik az ehhez szükséges képesítést, és kedvük van hozzá.

A keszthelyi Asbóth-iskola arra is büszke, hogy az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének döntőjén szociális ismeretekből Szabó Zsaklin országos első helyezett lett.

Logisztikai és szállítmányozás-kanizsai versenyző a dobogón

A nagykanizsai Thúry Szakképző Iskola tanulója, Preksen Krisztián logisztikai és szállítmányozási ügyintézőként a Szakma Kiváló tanulója versenyen 3. lett. Elsőként írásbeli, jórészt matematikai feladatokban kellett bizonyítani. Ezt követően pedig szállítmányozásból, közlekedésből és raktározásból tették próbára a tudásukat a versenyzők. Preksen Krisztián elmondta: a döntő egyik legnagyobb kihívása az esettanulmányok megoldása volt.

Krihó Éva Virág tanítványával Preksen Krisztiánnal

- Érettségi előtt sokáig hezitáltam, merre induljak el, s egy ismerősöm javasolta ezt a képzést – idézte fel Krisztián. – Jó döntést hoztam, szeretem a szállítmányozást, s az eredményeim is azt mutatják, van érzékem hozzá. A harmadik helynek köszönhetően az év végi hét vizsga helyett csak egyet kell letennem. Továbbtanuláson gondolkozom, elképzelhető, hogy logisztikai mérnöki képzésen Győrben folytatom a tanulmányaimat.

A felkészítő pedagógus Krihó Éva Virág szerint öröm volt Krisztiánnal dolgozni, hiszen kitűnően átlátta az összefüggéseket, s a komplex gondolkodásban is élen járt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában