történelem

2019.06.30. 16:00

Zalai nagybirtokosok a századfordulón

A kiegyezést követő évtizedek dinamikus gazdasági fejlődése ellenére a századforduló Magyarországán még mindig meghatározó volt a mezőgazdaság súlya.

Bakonyi Péter

Gróf Széchenyi Béla Forrás: ZH Archívum

közbeszéd is sokat foglalkozott az ágazatra jellemző aránytalan birtokszerkezetből eredő problémákkal. A mezőgazdasági művelés alatt álló területek nagy hányadát ugyanis az 1000 kataszteri holdnál nagyobb kiterjedésű birtokok foglalták el. A korabeli statisztikák szerint a gazdaságok 0,2 százalékát jelentő nagybirtokok közel 12 millió kataszteri hold földön terpeszkedtek, miközben több mint egymillió paraszti gazdaságban 10 kataszteri holdon, vagy annál is kisebb területen gazdálkodtak. A nagybirtok Zala megyében is hatalmas területeket foglalt el, bár egyes számítások szerint az országos átlaghoz képest valamivel kisebb arányban. Az 1890-es évek végén a megye földbirtokosai közül toronymagasan kiemelkedett két régi arisztokrata család, az Esterházyak és a Festeticsek.

Gróf Festetics Tasziló keszthelyi kastélya 1900 körül Forrás: Fortepan

Az Esterházyak hercegi ága által alapított hitbizomány, valamint a család többi tagja által birtokolt földterület együttesen mintegy 87 ezer kataszteri holdat tett ki. Tőlük alig valamivel maradtak el a Festeticsek, a família kezén közel 75 ezer hold összpontosult. Persze, ha belegondolunk abba, hogy az Esterházy hercegek teljes földbirtokvagyona ebben az időben közel félmillió holdat tett ki, akkor ezek a zalai birtoktestek nem is tűnnek olyan óriásinak. A soron következő arisztokrata családok itteni birtokai már jóval kisebbek, a Széchenyiek közel 16 ezer, míg a Zichy família tagjai nagyjából 12 ezer holdat mondhattak magukénak.

Az Andrássyak és a Batthyány család birtokai 10 ezer hold alatt maradtak. Persze nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ország más megyéiben elterülő földjeikkel együtt ezek a családok is a nagybirtokos réteg élvonalába tartoztak. Ezeknek az óriási kiterjedésű uradalmaknak a tulajdonosai valójában csak nagyon ritkán fordultak meg Zala megyében, hiszen többségük különféle politikai vagy közéleti megbízatásokat vállalt, ott ültek a bankok és gyárak igazgatóságaiban, esetleg művészeti vagy tudományos karriert futottak be. De akadt közöttük világutazó is, mint például gróf Széchenyi Béla, aki számos expedíción vett részt Afrikában és Kelet-Ázsiában. Mindebből következően uradalmaik napi ügyeivel általában nem foglalkoztak, azok irányítását vagy szakemberekre bízták, vagy a birtokot haszonbérbe adták. Például az Esterházyak Lenti környékén húzódó több tízezer holdas erdőgazdaságát a Magyar Földmívelési Rt. vette bérbe. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy az említett főúri családok zalai birtokainak jelentős részét erdő borította, illetve nagyobb kiterjedésű legelők és rétek is szerepelnek a statisztikai kimutatásokban. Utóbbiak a több tízezer juh és több ezer szarvasmarha eltartását szolgálták. Vagyis ezeknek az uradalmaknak a fő profilja az erdőgazdálkodás és állattartás volt, miközben a szántóföldi gazdálkodás kifejezetten háttérbe szorult.

Gróf Széchenyi Béla Forrás: ZH Archívum

Az arisztokrata családok nagybirtokai kapcsán gyakran emlegetett kifejezés a hitbizomány, érdemes ezt kicsit közelebbről is megvizsgálni. A birtokos osztály egyik fő réme mindig is a birtok felaprózódása volt, hiszen a magyar öröklési jog főszabálya szerint minden fiúörökösnek ki kellett adni az őt megillető részt. Így aztán a birtokszerző ős vagyona akár néhány generáció alatt is elenyészett, a család leszármazói pedig a hétszilvafás nemesek sorait gyarapíthatták. Azonban a leggazdagabb családok számára a 17. század végétől megnyílt annak lehetősége, hogy királyi jóváhagyással elkülönített birtoktesteket alakítsanak ki, amelyeket aztán mindig az elsőszülött fiú (majorátus), esetleg a nemzetség soron következő legidősebb tagja (szeniorátus) örökölhetett. Az öröklésből kizárt utódok számára is igyekeztek méltó körülményeket biztosítani, megfelelő házasság vagy valamilyen magas beosztással járó hivatal megszerzésével. De jó néhány főúri család tagja ült a katolikus főpapság soraiban is. Persze a hitbizomány intézménye sem jelentett megoldást minden problémára.

A fényűző, néha talán kicsapongó főúri életmód ugyanis igen költséges tudott lenni, s ha valamelyik arisztokrata megszorult, a hitel fedezetéül a földbirtok szolgált. Igaz ugyan, hogy a hitbizomány árverésre nem kerülhetett, de ha az adósságok felhalmozódtak, akkor az illetékes bíróság zárgondnokot rendelt ki, aki a birtok jövedelmeit jórészt a hitelezők kielégítésére használta fel. A fentebb említett főúri családok mellett a római katolikus egyház is igen komoly földvagyonnal rendelkezett Zala megyében. A századfordulón készült kimutatások szerint a 37 egyházi kézben lévő birtok összterülete valamivel több mint 64 ezer kataszteri holdat tett ki. A legnagyobb birtokai a veszprémi püspökségnek voltak, de a Pesti Központi Papnevelő Intézet vagy a piarista rend is több ezer holdat kitevő birtok jövedelmeit élvezhette.

Az 1890-es évek végén a zalai nagybirtokosok többségét mintegy 38 földtulajdonos alkotta, az ő birtokaik nagysága 1000–5000 hold között váltakozott. Együttesen mintegy 70 ezer hold földet birtokoltak. Ebben a körben az Inkey család számított a legvagyonosabbnak. Utóbbiak a birtok hasznosítását szintén haszonbérlet útján oldották meg, de birtokostársaik nagy része saját maga igazgatta gazdaságát. Néhányan közülük egy-egy nagyobb arisztokrata és egyházi birtok haszonbérleti jogát is megszerezték. Például a mintegy 2500 holdon gazdálkodó Neumann Fülöp kocsmáros a veszprémi püspökségtől bérelt földet, a polai (ma Becsehely része) Schmidt Emil pedig gróf Andrássy Aladár környékbeli birtokát vette bérbe. Ezekben a gazdaságokban már nagyobb szerephez jutott a szántóföldi gazdálkodás, de szinte mindegyik birtokos több száz szarvasmarhát és juhot is tartott. Ellenben birtokaik modernizálására, gépesítésére kevesebb erőforrást tudtak mozgósítani, ennek tudható be, hogy arányaiban meglehetősen alacsony volt a lokomobilok, járgányok és vetőgépek száma. Emiatt nagyobb szükségük volt az élőmunkaerőre is, különösen a nagy betakarítási munkák alkalmával.

A nagybirtokrendszer tehát még a századfordulón is meghatározó elemét képezte a magyar mezőgazdaságnak, sőt nagy veszteségekkel ugyan, de túlélte az elvesztett világháborút követő trianoni békekötést is. Végül csak a második világháború végén, a szovjet megszállók nyomására bevezetett 1945-ös földreform számolta fel a magyar nagybirtokot, és vele együtt tűntek el a nagy arisztokrata családok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában