Virágvarázs

2018.05.14. 07:15

Orchideatúra a botfai határban

Közel százfős lelkes csapat indult orchideanézőbe szombaton reggel a botfai határban. E harmadik alkalommal többen voltak, mint az első két túrán összesen.

Fincza Zsuzsa

Egy bíboros kosbor és csodálói Fotó: Fincza Zsuzsa/Zalai Hírlap

A legnépesebb csapat Zalaegerszeget képviselte, de érkeztek a környező falvakból, például Zalaboldogfáról, a sárhidaiakat pedig kisbusz szállította Botfáig. Híre ment ugyanis, hogy a vidék gazdag a réti és az erdei orchideákban, s a séta során szakértő kalauzolásában megcsodálhatók a gyepi sötétlila agár sisakoskosborok, a tarka pettyeskosborok, a Rózsás-hegy alatti erdőkben a bíboros kosborok, a fehér madársisakok és a madárfészek békakontyok.

Egy bíboros kosbor és csodálói Fotó: Fincza Zsuzsa/Zalai Hírlap

A nagy melegben ugyan két fajta már eléggé hervadozott, de a túravezető, dr. Illyés Zoltán biológus, természetvédelmi szakértő kárpótlásul különleges növények (zsurló, veronika, héjakút mácsonya), gombák (tinóru, susulyka), madarak (sárgarigó, holló) és rovarok (szitakötők, kis apollólepkék) életének titkaiba avatta be a csapatot. A több mint háromórás gyaloglás után kissé fáradtan, ám élményekkel és remek természetfotókkal gazdagodva tértek vissza Botfára a túrázók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában