Újságírók lehetnek

2019.06.26. 11:30

Véget ért a középiskolás diákok Sajtó és tanulás tábora

A Séta táborban idén negyven diák pihent, vetélkedett és dolgozott három napon át a Sobrikalandparkban.

TBZS

A kislődi tábor bizonyára minden diák számára emlékezetes marad Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A Vas, Zala, Fejér és Veszprém megyei középiskolások rengeteg információval gazdagodtak, ami az írott és az internetes sajtót, a fényképezést, filmkészítést illeti. Az előadók közül Szauder Rita újságíró és Peka Roland operatőr a televíziós újságírás mai kihívásai és az online trendek kapcsolatára hívta fel a diákok figyelmét. Jánossy Gábor rejtvénykészítő, a Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottságának elnöke a médiapiacot mutatta be. Mint mondta, annak 300 milliárd forintos eredménye meglátszik a magyar gazdaságon. Érdekes látni, hogy ebből mennyit visz el az írott sajtó, a televíziók, az online, mondta az előadó. A diákok képet kaptak arról, hogy a sajtópiac miként oszlik fel, hogyan alakulnak az árus értékesítések.

A kislődi tábor bizonyára minden diák számára emlékezetes marad Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Balázs Géza a digitális kultúra, a digitális olvasás témájáról beszélt. Az örökös táborozók, az online főszerkesztő Rozmán László és Juhász Bálint rádiós szerkesztő, műsorvezető arról faggatta a diákokat, hogy milyennek képzelik az ideális rádiót, újságot és televíziót. Az előadók tíz évvel ezelőtt ifjú középiskolásként lapcsoportunk Séta táborában találkoztak először, azóta minden évben mesélnek a diákoknak magukról és pályájukról, arról, hogy milyen út vezetett addig, hogy ma már mindketten a médiában dolgozhatnak. Tapasztalataik sora és élménybeszámolójuk minden évben üde színfoltja a tábornak.

Halász Sándor médiatanár a filmzörejekről, dialógusokról, filmzenék szerepéről beszélt. Szólt a diegetikus, azaz a film eseményébe illeszkedő hangokról, de az abba nem illeszkedőkről is. A táborozók ismerkedtek képen lévő és más hangokkal, kiderült, hogy zajokkal, zörejekkel, hangokkal miként lehet hangulatot teremteni. Némafilmhez kerestek háttérzajokat, zörejeket, zenét, sőt, rendkívül kreatívan megoldva a feladatot, dialógusokat is készítettek.

Az utolsó nap délelőttje sport- és ügyességi versenyt tartogatott a táborozók számára. Kötelet húztak és hordókból használható tutajt építettek, amit aztán nagy derültség közepette üzembe helyeztek a tavon. A kalandpark játékaira is jutott idő, sőt, élményeiket többen újságcikkekben örökítették meg. A legjobb írások és képek tegnapi lapszámunkban jelentek meg. A tábori cikkéért a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja, Takács Flóra vehetett át jutalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában