Heimattreffen: megélhető identitás

2018.05.31. 07:48

Vas és Zala német nemzetiségének találkozója Nagykanizsán

Szombaton a Honvéd Kaszinóban rendezték meg a vasi-zalai nemzetiségi önkormányzatok Heimattreffen, vagyis szülőföld-találkozó című ünnepségét.

Horváth-Balogh Attila

épünkön a pornóapáti és a rábafüzesi német kórus örömzenéje látható Fotó: Lancsák József

Az eseményt évről évre a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetsége rendezi meg, változó helyszínnel. Ezúttal Nagykanizsára került a sor.

- A szövetségnek minden évben két komolyabb ünnepe van: az egyik a karácsonyi, adventi időszakban az Adventkranz, a másik pedig a tavasz végi Heimattreffen – bocsátotta előre Lancsák József, a nagykanizsai német nemzetiségi önkormányzat elnöke. – Itt, a dél-zalai városban eddig mi csak Adventkranz-ot rendeztünk, s most került sor nálunk az első Heimattreffen-re, amely a szövetség szervezésében immár a 33. volt. A Heimattreffen a szövetséget alkotó 9 Vas megyei és 5 zalai német nemzetiségi önkormányzat művészeti csoportjainak, képviselőinek, vezetőinek kínál alkalmat arra, hogy mélyebben megélhessék az identitásukat. Az eseményen nemzetiségi kórusok, népdalcsoportok, néptáncosok léptek színpadra, de jutott hely és idő az irodalomnak is. A résztvevőket (akik a két megye több településéről, köztük Szepetnekről, Pornóapátiból, Felsőszölnökről) érkeztek, Friedl Tamás, a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetsége elnöke köszöntötte.

épünkön a pornóapáti és a rábafüzesi német kórus örömzenéje látható Fotó: Lancsák József

Lancsák József a nagykanizsai német nemzetiségi önkormányzat elmúlt időszakának eredményeiről elmondta: pozitív fejleményként könyvelik el, hogy sikerült létrehozniuk egy német könyvtárat, s a további célok közt a művészeti csoportok (kórus és néptáncosok) felöltöztetése szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában