kurzus a tesztpályán

2019.07.10. 07:00

Ütközést szimuláltak a mérnök hallgatók

Gyalogos és jármű találkozását, ütközését is szimulálták azok az egyetemi hallgatók, akiket kétnapos kurzuson fogadtak a járműipari teszt­pályán.

Arany Gábor

Dr. Vadvári Tibor alpolgármester fogadta a hallgatókat tegnap a zalaegerszegi városházán Fotó: Pezzetta Umberto

Erről Kun Ábel, a budapesti műszaki egyetem harmadéves járműmérnök hallgatója számolt be érdeklődésünkre. A tanulmányaiban az autonóm járművek fejlesztését választó nyíregyházai fiatal elmondta: a kurzuson módjuk volt megismerni a pálya felépítését, a gyakorlati, interaktív foglalkozáson pedig féktesztelésbe kapcsolódhattak be, a jármű elé lépő gyalogos találkozását szimulálták, számolták ki.

Dr. Vadvári Tibor alpolgármester fogadta a hallgatókat tegnap a
zalaegerszegi városházán Fotó: Pezzetta Umberto

– A tesztpálya és a műszaki egyetemek kapcsolatait kívánjuk folyamatosan erősíteni, ezt szolgálja a most első alkalommal megrendezett nyári szemeszter is – mondta el a kétnapos programról a házigazda Pannon Fejlesztési Alapítvány képviseletében Nagy András.

A hazai műszaki felsőoktatási képzőhelyekről 15 hallgató érkezett, ketten pedig Bulgáriából, a szófiai műszaki egyetemről jöttek.

– A pálya és elemeinek ismertetése mellett a tesztmérnökök bevonták a hallgatókat a vizsgálatokba is, ami izgalmasabb volt számukra a tankönyvből megszerezhető ismereteknél – fogalmazott Nagy András.

Kedden a városházán fogadta a fiatalokat dr. Vadvári Tibor alpolgármester, aki a megyeszékhelyről adott tájékoztatást a vendégeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában