3 milliárd forintból

2019.05.02. 14:32

Új üzemet épít a Mol Zalaegerszegen

Barnamezős beruházás keretében, 3 milliárd forintból épül gumibitumengyár a megyeszékhelyen, a MOL Zalai Finomítójának területén. Az alapkövet csütörtökön ünnepélyes keretek közt tették le.

Arany Horváth Zsuzsa

A ceremónián elsőként Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, a környezettudatos stratégiai cél az, hogy nagyon jó utakon járhassanak a közlekedők. A garanciát a Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett termék, az elhasználódott gumiabroncsokat felhasználó gumibitumen adja, amelynek másfélszer hosszabb az élettartama a hagyományos bitumenhez képest, jobban terhelhető, kisebb a nyomvályúsodási hajlama, csökken a kátyúk kialakulásának veszélye, kisebb a menetzaj és a fékút. A környezetvédelem jegyében fejlesztett magyar innováció az újrahasznosításra alapozott, s kémiailag stabilizált, az útépítés helyszínén gyártható anyagot eredményezett.

Az elnök-vezérigazgató jelezte, 2012 óta 60 kilométernyi út készült ezzel az eljárással, így 150 ezer használt gumiabroncsot semlegesítettek. A tesztút máig jól teljesít, nem kellett kátyúzni. A termelést jövőre megkezdő, 75 százalékban saját MOL-forrásból, 25 százalékban állami, úgynevezett nagyvállalati beruházási támogatásból épülő zalaegerszegi üzem évente félmillió abroncsot használ majd fel, s évi 20 ezer tonna gumibitument küld a piacra. Ez a mennyiség 200 kilométernyi 2x1 sávos új főút borítását képes biztosítani. Hernádi Zsolt méltatta a zalai olajipar múltját, az országos múzeum értékeit, a zalai termelés jelenét, benne az 1952- ben, mindössze 4 hónap alatt felépített finomító munkáját.

 

Balaicz Zoltán polgármester az itt működő egyik legfontosabb vállalat és a város korrekt kapcsolatát üdvözölte, s megköszönte, hogy a Mol kiveszi a részét Zalaegerszeg társadalmi életéből. Jelezte, a nemrég felújított belső utakat az önkormányzat már gumibitumennel készíttette. Utalt rá, hogy a város gazdasági stratégiai elemei tudatosan felépített rendszerbe foglalhatók a járműipari fejlesztések jóvoltából. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a jövő autóinak és útjainak biztonsága felől közelítve méltatta a beruházás jelentőségét.

Varga Mihály pénzügyminiszter a kormány képviseletében kitért a közelgő világméretű gazdasági recesszióra, amelyet Magyarország gazdaságpolitikája a válságállóság jegyében például ilyen, a jövőbe mutató versenyképes termék fejlesztésével igyekszik mérsékelni. Szólt a kedvező gazdasági mutatókról, a 2010 óta bekövetkezett plusz 17 százalékos beruházási volumenről, a 4,5 millió munkavállalóról, a plusz 3,6 százalékos ipari termelésről. A miniszter átadta a Mol elnök- vezérigazgatójának a „nagyvállalati nagyberuházási támogatás” dokumentumát, majd a társaságában a szóra emelkedő politikusokkal együtt elhelyezte az alapkövet és az időkapszulát. Az üzem 2020-ban kezdi meg működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!