Hévíz-Balaton Airport

2018.01.11. 14:58

Új légi járatokat remélnek Sármelléken

Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren – közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.

MTI

Fotó: Hévíz-Balaton Airport

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér.

A hévízi polgármester elmondta: a múlt évben több tényező miatt is csökkent a sármelléki leszállóhely utasforgalma. A 2016-os 23,5 ezer után tavaly 20 ezer utast regisztráltak, alapvetően a németországi városokból indított járatok, valamint a jelentős kisgépes forgalom adta a repülőtér utasforgalmát.

A csökkenés okai között szerepel, hogy az utazási iroda csődje miatt nem tudták elindítani tavaly nyáron a heti török chartereket, illetve a korábbi évinél jóval kevesebb moszkvai gép érkezett, mert Bécsben jelentősen bővítették az orosz járatok számát – ismertette Papp Gábor.

A városvezető azt is hozzáfűzte, hogy a sármelléki légi forgalom nem befolyásolta a hévízi vendégforgalmat, az előzetes adatok ugyanis azt mutatják, hogy tavaly mintegy 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a fürdővárosban, vagyis folytatódott a 2011 óta tartó éves átlagos 12 százalékos növekedés. A vendégek száma szinte minden ország esetében nőtt vagy stabilizálódott, egyedül az oroszok töltöttek kevesebb időt a fürdővárosban, nem egészen 4 százalékos csökkenést mutatva.

Papp Gábor kitért arra is, hogy a 6,6 milliárdos technológiai beruházás mellett jelentős lökést ad majd a repülőtér és környezete fejlődésének a Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között húzódó R76-os gyorsforgalmi út idén induló építkezése, mert a leendő út a sármelléki repülőteret is érinti. A zalai megyeszékhelyen már épülő járműipari tesztpálya miatt már most vannak olyan külföldi cégek, amelyek bázist nyitnának Sármelléken.

A személyforgalmat illetően idén várhatóan tovább erősödik, akár új felszállóhelyek beiktatásával a Németországból érkezők forgalma, de a komoly érdeklődés miatt régóta tárgyalnak norvég és izraeli járatok indításáról is. Mindezen felül szintén évek óta tervezik a londoni menetrend szerinti összeköttetést, ami a legoptimálisabb esetben az év második felében indulhatna el – jelezte Hévíz polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában