Komplex szolgáltatást

2019.05.21. 11:30

Turisztikai központtá alakítják át Szentgyörgyvölgyön a volt iskola épületét

Várhatóan egy hónap múlva már működik a településen az a reggeliző, kávézó és helyitermék-bolt, amelyet a helyi turisztikai koncepcióval összhangban alakíttat ki az Eleven Szeg Szolgáltató és Kereskedelmi Szociális Szövetkezet.

Gyuricza Ferenc

Varga Zsuzsanna és Liszkay Balázs a tervekről egyeztetnek az iskolaépületben Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A község új turisztikai központját az egykori Gózon Imre iskola nyugati szárnyában alakítják ki. A beruházás kapcsán a falu polgármestere, Varga Zsuzsanna lapunknak elmondta: az önkormányzati program megalkotásakor két kitörési lehetőséget láttak, a mezőgazdaságot és az idegenforgalmat.

– A mezőgazdasággal kapcsolatos terveinket a Start közmunkaprogramban igyekeztünk megvalósítani, de néhány év múlva be kellett látnunk, megfelelő eszközök, és munkaerő hiányában azzal sokra nem megyünk – mondta Varga Zsuzsanna. – Ekkor gondoltuk újra a terveinket, s próbáltunk az idegenforgalmi fejlesztésekben célt érni. Úgy tűnik, ebben sikeresebbek lehetünk.

Varga Zsuzsanna és Liszkay Balázs a tervekről egyeztetnek az iskolaépületben Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A faluban létrehozták a szociális szövetkezetet, amely már a Gó-Na Szabadidőközpontot is működteti, illetve a komplex turisztikai szolgáltatások érdekében a reggeliző, kávézó és helyi termék bolt kialakítását is ez a vállalkozás végzi. A faluban egyre több a szálláshely, a falusi vendéglátással foglalkozók azonban jellemzően reggelit nem biztosítanak a vendégeik számára.

– A szociális szövetkezetek egyik célja, hogy a közmunkaprogramból vezesse vissza az arra alkalmasakat a munka világába – magyarázta Liszkay Balázs, a szociális szövetkezet igazgató elnöke. – Ez a szövetkezet, amelyben az önkormányzat egyheted részben tulajdonos, alkalmas is erre. Dolgozóink egy része a közmunkaprogramból került át.

Liszkay Balázs kiemelte: a reggeliző, kávézó és helyitermék-boltot 102 négyzetméteren alakítják ki, 14 millió forintos költséggel. Ezt az összeget a szociális szövetkezet biztosítja, ám a helyiségek önkormányzati tulajdonban maradnak, használatuk után bérleti díjat fizetnek a településnek.

– A 102 négyzetméter felét teszi ki a vendégeket fogadó rész, a többit a kiszolgáló helyiségek foglalják majd el – folytatta a szövetkezet igazgató elnöke. – Lesz terasz is, ez mintegy 25 négyzetméter alapterülettel növeli meg a vendégfogadásra alkalmas területet, s természetesen parkolót, valamint kerékpártárolót is kialakítunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában