kapcsolatépítés

2019.07.15. 13:00

Szerződést kötöttek a barátságról Bocföldén

Ezek a települések példát mutathatnak Európának azzal, ahogyan a kapcsolatukat kiépítették. Egyebek mellett ez is elhangzott szombaton délután Bocföldén, a községházán, ahol négy település képviselői írták alá baráti szerződésüket.

Arany Gábor

Lendvai Miklós polgármester elmondta, a bajorországi Münchentől 30 kilométerre fekvő, 1600 lakosú Adelzhausen községgel 8 éve vették fel a kapcsolatot, amiben meghatározó része volt Berta Reiserernek, aki Sárhidán vásárolt házat és huzamos időt töltött ott. Ő kezdeményezte, hogy a magyarok vegyenek részt a müncheni Oktoberfesten, amire korábban nem volt példa.

 

A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált a szomszédos két településen is, és elnyerték a bajor kulturális minisztérium támogatását. A baki, sárhidai, bocföldei résztvevők a középkori állathajtást bemutató műsorral vettek részt az Oktoberfestet megnyitó nemzetek felvonulásán 2011-ben. Azóta az évek során rendszeresen ellátogattak egymáshoz a települések lakói, a „hivatalos” programok mellett családi kapcsolatok szövődtek. Két éve Adelzhausenben megkötötték a baráti szerződést is, amelynek magyar nyelvű változatát szombaton írták alá a háromnapos zalai látogatáson részt vevő 34 tagú bajor küldöttség vezetői, akik közül négyen átvehették a Bocfölde Településért emlékplakettet. És felavatták a települések baráti kapcsolatát jelző táblát is Bocföldén és Bakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában