tűzoltónap

2019.06.27. 08:00

Szent Flóriánról is szó esett a Iharosberényi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület programján

Tűzoltónapra került sor a közelmúltban az iharosberényi Gesztenyevirág Óvodában.

Horváth-Balogh Attila

A tűzoltóknak az ovisok sok kérdést tettek fel Fotó: ZH Archívum

Mint azt Ledniczky Miklósné, az Iharosberényi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület elnöke elmondta, szervezetük évről évre sok közös programot szervez a helyi óvodával. Igyekeznek már a legkisebbeknek is megmutatni az önkéntes tűzoltók, polgárőrök munkáját, feladatait játékos vetélkedők, eszközbemutatók formájában – most azonban a nagykanizsai hivatásos tűzoltók még színesebbé, emlékezetesebbé tették a szokásos tanév végi közös programot.

A tűzoltóknak az ovisok sok kérdést tettek fel Fotó: ZH Archívum

Először felelevenítették Szent Flóriánnal, a tűzoltók védőszentjével kapcsolatos legfontosabb ismereteket, ami azért is lényeges, mert az óvoda kertjében egy nagyon régi, műemlék jellegű, több száz éves Szent Flórián-szobor áll. Az ovisok nagyon sok kérdést tettek fel a tűzoltóknak – a rendezvény sikeres volt, sok örömet adott a kisgyermekeknek..

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában