„Szánt, vet, arat” – Szandi, a gazdászlány Alsórajkról

A traktor volánja mögött ülő 28 éves Kiss Alexandra Alsórajkon és a környéken szinte „természetes” látványnak számít. Mégis, sokan elismerő pillantásokkal és mosollyal követik. Mert, a régi időkkel ellentétben, ma már nem gyakori, hogy egy lány traktoros gazda. Szandi ugyanis nem hobbiból „hajszolja” a pöfögő-dübörgő mezőgazdasági járműveket. A fiatal hölgy több száz hektár földön gazdálkodik, édesapjával és párjával együtt. Nem ma kezdte az „ipart”, tehát nem lehet mondani, hogy útkeresésről vagy muszáj-foglalkozásról van szó. Beleszületett a mezőgazdaságba, apukája, Kiss Zoltán már sok-sok évtizede dolgozik éjt nappallá téve a földjein.

Alsórajki szóbeszédből hallani lehetett annak idején: bizony, főtt a Kiss Zoli bácsi feje, amikor négy lánya született. Mivel sok fejtörést okozott neki, hogyha majd nem tud már dolgozni a földjein, ki veszi át a stafétát. Mert a szabi nélküli napi robot a földeken, a folyamatos görcs az időjárás miatt, a kiszámíthatatlan jövedelem nem sokakat motivál gazdálkodásra.

Aztán a négy Kiss-leány közül az egyik mégis úgy döntött, édesapja nyomdokaiba lép. Mondhatni, egyik napról a másikra történt az elhatározás, mivel Szandi korábban cukrász akart lenni. Igaz ugyan, hogy sertepeltélt néha apukája körül, volt is párszor vele „traktorozni”, de az élményeken túl pályaválasztásra nem motiválta a jármű vagy a földek.

-Egy filmsorozatot néztem akkoriban – mesélte Szandi – amelyben egy lány az apja hivatását választotta. Ekkor elindult bennem valami. Tapasztalatom mindössze annyi volt, hogy a házunk mögötti kertet gondoztuk édesanyámmal, testvéreimmel és a nagynénémmel. A családi krumplikiszedés volt a „szent” és sérthetetlen munka mindannyiunk számára, amit a nővéremékkel és a húgommal sosem lógtunk el. Ennyi közöm volt csak a földekhez, egészen addig, amíg nem jelentkeztem a keszthelyi Georgikon egyetem növénytermesztő és növényvédő technológus szakára. Ezen a szakon olyan végzettséget szereztem, amelynek köszönhetően – mivel van zöldkönyvem – megvásárolhatom a II. és a III. kategóriás növényvédő szereket is. Természetesen, ezek mellett mindent megtanítottak, elméletben, ami a földeken való munkához szükséges. Keszthelyen kívül Vasváron is jártam iskolába. Megszereztem a mezőgazdasági jogosítványt, ami 37 kilowatt teljesítmény feletti traktor, önjáró-, betakarítógép, mezőgazdasági rakadógép vezetésére jogosít – mondta Szandi, miközben elárulta: bizony, az osztályteremben vagy a tanfolyamon nem volt egy lány osztálytársa sem.

A gyakorlati tudnivalóknál édesapja és párja, Gábor „vette kezelésbe” Szandit. Mindketten remek gazdászok, a vérükben van a föld és a munka. Azonban, mint Szandi elárulta, sosem oktatták vagy tekintették gyengébbnek őt az urak, csak azért, mert lány. Ha valamire kíváncsi volt, kérdezett tőlük. Illetve, a férfiak hagyták, hogy a hölgy kibontakozzon a mezőgazdasági munkákban.

-Nyilván, félt és nagyon odafigyel rám apu és Gábor is, de sosem kezelnek másként, gyengébbként – folytatta. – Rászorulok a segítségükre, nekem van egyelőre köztük a legkevesebb rutinom. Az idei szezon a negyedik, hogy aktívan kint vagyok kora reggeltől sokszor éjszakáig a földeken. Ez egy 24 órás munka, a nyár és az ősz a legintenzívebb. Legtöbbször lazítani csak a tavaszi hétvégéken lehet és télen. Szóval, ilyenkor eszembe sem jut a nyaralás – mesélte nevetve Szandi aratás közepette. Merthogy nagyüzem közepette állt meg egy órára, a riport erejéig. No, majd megmondja a falu, sok esze van az újságíróhölgynek – gondoltam magamban – hogy épp a legnagyobb mezőgazdasági munka, a betakarítás közepette zavar egy gazdát.

Azonban Szandi szerint kellő szervezéssel mindent meg lehet oldani. Igaz, előfordul, hogy mostanság kicsit fáradtabb a sok munka miatt, viszont a párkapcsolatától kezdve a népes baráti köréig és a nagy családjáig mindenkire szakít időt. Mindig nyugodt a fiatal lány és mindenkihez van egy jó szava.

-A pároddal nem nehéz együtt lenned, hiszen együtt dolgoztok – jegyzem meg mosolyogva.

-Ha dolgozunk, akkor a munkára koncentrálunk. Persze, nagyon jó együtt lenni, de ilyenkor egyikünk az egyik földön van, a másik másutt. Azonban természetesen ha üresjárat van, akkor egymásra figyelünk. Meg tennivalókon túl igyekszünk minél több közös programot csinálni – válaszolta Szandi. Miközben nekem egy percre elkalandozott a figyelmem a mondandójáról. A kezét néztem, amit stílusos, nem pedig méteres, ízléses műkörmök díszítenek.

-Ez a gyenge pontom – nevetett. – Ugyan a zsákpakolás olykor megviseli ezeket a körmöket, de ragaszkodom a manikűrhöz.

No, persze, nem a körmök az egyetlen „csajos” dolgok Szandi életében. Amikor nem a földeken van, szereti a csinos ruhákat. Ápolt, igényes, a külseje ellent mond azoknak az amúgy ostoba és buta sztereotípiáknak, miszerint „ aki a földeken dolgozik, annak nem is köll sehogy se kinézni”. A lány nem divatbolond, mégis – amióta csak ismerem – mindig csinos és ápolt.

-Ugye, nem tűnik most a ruhám olyannak, mint egy pizsama? – kérdezte nevetve repcearatás után. Lenvászon ing, egyszerű pamut nadrág, kényelmes cipő. Olyan öltözékben volt Szandi, mint bármelyik kortársa a városban. Egy dologban – és nem csak a helyszín miatt – látszott, hogy kinti munkát végez. A naptól piros az arca, amolyan egészséges pír szépíti. A fáradtságnak viszont nyoma sem volt, pedig reggel óta arattak a riport napján is.

-Persze, van, hogy kicsit besokallok. Emlékszem, amikor egyszer műtrágyáztunk, de olyan hideg volt, hogy amikor kiszálltam a traktorból, hogy a zsákot az emelővillára akasszam, szinte rosszul lettem. Fáztam, minden ruhám elázott... De csinálni kellett, nem volt mese. Nem azt látom ebben a munkában, hogy mi a nehéz vagy olykor a rossz benne. Olyan szép dolgokat is átélhetek közben, amit, ha irodában ülnék, biztosan nem tapasztalnék meg. Ma láttam egy vaddisznókondát, sok kismalaccal, szaladni a földön. Vagy a gabona illata, a naplemente szépsége, az illatos levegő – ezeket nem adnám semmiért.

Szandi elárulta: azért kipróbálná az irodai munkát is, zárt helyen, mivel ilyet még sosem csinált. Azonban, ha valaki megkérdezi tőle, mit fog csinálni húsz év múlva, meglepő nyíltsággal azt szokta mondani: gyerekeik Gáborral biztos, hogy lesznek és a család mellett ugyanúgy dolgozni fog a földeken. Közösen elosztják párjával majd az otthoni teendőket. Azonban ez egyelőre távolabbi terv. Most arra koncentrál Szandi, hogy minél többet tanuljon.

-Apunak nem kenyere a dicsérgetés, azonban onnét tudom, hogy jól csinálok valamit, hogy nem mondja, másként kéne tennem. Néha azért jólesne tőle egy odakacsintás, hogy ügyes vagy lányom – nevetett. – Azonban egyszer visszahallottam a falubeliektől, hogy apu büszkén mesélte nekik, hogy még zsákoltam is a terményt, amihez azért kell a fizikai, nyers erő, vagy, beülök még a traktorba is, ha arra van szükség. A papírmunkát is jobbára én végzem, meg mindenben segítek apunak és Gábornak, amire kérnek. A jobbkezük vagyok, de nélkülük jómagam nehezen boldogulnék. Tudod, én tényleg szeretem a földet és azt is, amit csinálok. A mezőgazdasági munkára is igaz: ugyan tud robot lenni, de ezt sem lehet csinálni félvállról. A családunknak ez biztosítja a megélhetést. Azonban azért is dolgozom ilyen elhivatottan és szenvedéllyel a földeken, mert nagyon szeretem ezt a munkát. Nekem ez a hivatásom és nagyon büszke vagyok rá.