Trófaszemle

2017.10.17. 10:58

Sok az aranyérmes szarvasbika és magas ágszámú trófea

Szentpéterfölde – Százhatvanhét szarvasbikát hoztak terítékre a Zalaerdő Zrt. vadászterületein az elmúlt hónap folyamán. Az elejtett vad trófeáiból, a hagyományokhoz híven, reprezentatív szemlét rendeztek a messze földön híres vadászháznál.

Szabó Zsófia

Fotó: Zalaerdő Zrt.

Ezernél is több látogatót vonzott a múlt heti szemle, melynek során száztizenöt gímtrófeát állítottak ki a ház melletti tisztáson. A megye gímszarvasban gazdag, ezek a területek a génmegőrzés céljából különleges rendeltetésűek. A szarvasbőgés a szokásosnál korábban, már augusztus végén elkezdődött, ezért lehetett attól tartani, hogy amire a vadászvendégek megérkeznek, már túl lesznek a javán. A száraz időjárás következtében idén a vad, a víz közeli élőhelyekre húzódott. – Többen tartottak attól, az állomány egy része emiatt elvándorol, vagy a szokásosnál jóval kisebb lesz az agancsok súlya – mondta a köszöntőjében Rosta Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. Jelezte azt is: a megye természeti adottságaiból fakadóan a bemutatott trófea-kollekció csodás összképet mutat. Ehhez hozzájárult még kollégáik szaktudása, valamint áldozatkész munkája, amit az eredmények elérése érdekében végeztek.

Fotó: Lajos Ildikó

 

Fotó: Lajos Ildikó

- A szemlén huszonhárom aranyérmes, kétszáztíz nemzetközi pont feletti trófeát láthattunk. Ebből ötöt – a törvény szerint – országos bírálatra is el kellett vinni, mivel kétszázharminc pont felettiek voltak – említette meg Páll Tamás, a Zalaerdő Zrt. vadászati felügyelője. – Negyvenhárom ezüst minősítést kapott, negyven pedig bronzot. Érem nélküli hatvanegy lett – összegezte. Hozzátéve: javarészt német és osztrák vendégek ejtették el a gímeket. Az idei év legnagyobb agancstömegű szarvasbikáit a baki és a szenpéterföldei vadászterületeken hozták terítékre. Nagy ágszámú, páratlan harmincas és páratlan huszonnyolcas trófea is látható volt a szemlén. A sok ágszám előfordulása genetikai okokra vezethető vissza.

Fotó: Zalaerdő Zrt.

A szeptemberi szarvas násznak immár vége. Ezt követően az állomány szabályozás zajlik majd a megye vadászterületein. Eljő az előirányzott nagyvad lelövési tervek teljesítésének és a téli társas vaddisznó vadászatok szervezésének időszaka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában