verseny

2019.11.09. 07:10

Slam poetry a Báthoryban

Divatját éli a slam poetry, ez a sajátos előadói műfaj, amiből a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában versenyt rendeztek.

Hajdu Péter

A tanulók, köztük a versenyzők a ReCHORD együttest hallgatják

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Ez a szabad stílusú, mai témákat feltételező előadói műfaj a rapre is hasonlíthat, de mégsem az, színházi műfaj is lehet, mert fontos, hogy élő előadásban hangozzon el, lehet felolvasás is, vers, de inkább szabad vers. Mindenesetre pénteken először rendezték meg az iskolai slam poetry versenyt a Báthory-iskolában. A versenyben két kategóriában neveztek a fiatalok saját verseik előadásával, amelyek közül ötöt válogattak be a tegnapi programba. Az egyik kategória az Álmaidban Amerika visszainteget, e cím alatt bármit írhattak. A kategória nevével már a jövő heti rendezvényre, az Amerika napra hangolták rá az iskolában a tanulókat, annak az első állomása volt. A másik kategóriában pedig tizenkét előre megadott szóból kellett a fiataloknak összeállítaniuk egy modern költeményt. A zenét sem nélkülöző programon a ReCHORD együttes adott koncertet.

A tanulók, köztük a versenyzők a ReCHORD együttest hallgatják
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Az értékelésben részt vett a közönség, a verseket ugyanis kiplakátolták az iskolában, és a publikum a kiosztott szavazómatricák felragasztásával fejezhette ki, melyik vers tetszett a legjobban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában