Adyról az évfordulón

2019.02.13. 14:00

Rendhagyó irodalomórát tartottak az egerszegi Báthory-iskolában

Kiállítás és rendhagyó irodalomóra keretében Ady Endre életébe és munkásságába kaptak betekintést a Báthory-középiskola diákjai.

Fincza Zsuzsa

Bogár Imre Ady életének legizgalmasabb pillanatait villantotta fel a hallgatóság előtt Fotó: Fincza/Zalai Hírlap

– Több szempontból is fontos az Ady halálának 100. évfordulója alkalmával rendezett program – mondta Kónyáné Tömpe Lívia, a Zalaegerszegi SZC Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola tagintézményvezetője. – Elsősorban mert előadója és a kiállítás összeállítója Bogár Imre, iskolánk volt igazgatója, Zalaegerszeg egykori polgármestere, akinek a mai napig élvezhetjük a támogatását.

Hozzátette: tanulóik magas szintű szakképzése mellett általános műveltségük, intelligenciájuk pallérozására is gondot fordítanak, hiszen munkájuk során – főleg a vendéglátásban és a kereskedelemben – közvetlen kapcsolatba kerülnek majd emberekkel. Az sem utolsó szempont, hogy diákjaik jelentős része továbbtanul, s nem csak szakmai irányban, hanem a tudományos és a művészeti felsőoktatásban egyaránt.

Bogár Imre Ady életének legizgalmasabb pillanatait villantotta fel a hallgatóság előtt Fotó: Fincza/Zalai Hírlap

– Nyugdíjasként több időm van elmélyedni egy-egy témában, írók, költők életművében – fogalmazott Bogár Imre, szakmájára nézve magyar nyelv és irodalom tanár. – Az internetnek köszönhetően hihetetlenül hatalmas anyagra lehet így könnyedén szert tenni, tanárként a felét sem ismertem annak, amit most nyugdíjasként sikerült felkutatnom. És kivel mással oszthatnám meg mindezt, mint egykori iskolámmal?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában