Az április a fiatalok hónapja hónapja

2019.03.27. 10:00

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a diáknapok programsorozatát Egerszegen

Idén április harmadika és hatodika között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a megyeszékhelyen a városi diáknapok programsorozatát, amelyet április 15. és 17. között az egyetemi napok programja követ majd.

Hajdu Péter

Mindezekről tartottak sajtótájékoztatót kedden a polgármesteri hivatalban a diákönkormányzat és az egyetemisták egyesületének képviselői. Balaicz Zoltán polgármester régi hagyományként üdvözölte az ifjúsági programokat, amelyeket az elmúlt években a résztvevők összehangoltak, így a középiskolások és az egyetemisták napjai közel kerültek egymáshoz.

A programsorozat, amelynek szervezésében az önkormányzat mellett a VMK és az Új Nemzedék Közösségi Tér, valamint a diákönkormányzat vesz részt, április 3-án, a zalaegerszegi városi diáknapok eseményeivel veszi kezdetét. Bellér Beáta Noémi diákpolgármester és képviselőtársai elmondták, aznap reggel 8 órakor a hagyományoknak megfelelően átveszik a hatalmat a fiatalok a városházán. Utána a városi díszteremben diákparlamenti ünnepi közgyűlésre kerül sor a felnőtt-városvezetés jelenlétében. Április 4-én sportnap lesz, amire 32 csapat jelentkezett 6 kategóriában.

A sportversenyeket a városban működő hat iskolában bonyolítják le. Április 5-én reggel 9-től másnapig, szombat reggelig tart az Aludj máskor nevű 24 órás vetélkedő a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. A középiskolás csapatok részvételével megvalósuló versenyek állóképességet, kreativitást, együttműködést követelnek. Németh Gábor, a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke az április 15-én kezdődő zalaegerszegi egyetemi napokról szólt. A hétfőtől szerdáig tartó háromnapos fesztivál helyszíne a PTK és BGE területe különféle előadásokkal, közös főzőversenynyel és koncertekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában