Túráztak

2019.06.12. 12:00

Nyitott pincék éjszakájával ünnepli a nyári napfordulót a Söjtöri Természetjáró Baráti Kör

A pünkösdi hétvége szombatján lezajlott a Söjtöri Természetjáró Baráti Kör harmadik túrája.

Varga Andor

Csaknem teljes csoportkép, indulás előtt Fotó: Söjtöri Polgárőr Egyesület/Török Iván

A távot tekintve nem ez a 16 kilométeres gyaloglás volt a leghosszabb az eddigiek közül, a fizikai igénybevétel viszont most volt a legnagyobb – a jelentős szintkülönbségeknek és a nagy melegnek köszönhetően.

A csapat – mely a menet közben csatlakozókkal csaknem 50 fősre nőtt – a méhészháztól indult, ahol az egyik tagtárs, Ferencz László jóvoltából főtt kolbászos reggeliből nyerhettek erőt a résztvevők. Illetve abból a bejelentésből is, amit Könyves Gábor polgármester tett: elindult a hivatalos bejegyzés, így a közösség rövidesen a helyi sportegyesület szakosztályaként működhet tovább.

Csaknem teljes csoportkép, indulás előtt Fotó: Söjtöri Polgárőr Egyesület/Török Iván

A túracsapat a zsidó temető érintésével Gene-hegy felé indult, majd a Vas-völgyi vaditató után többször felkapaszkodott a szőlőhegyre.

A társaság legközelebb jövő pénteken (június 21.), a nyári napfordulókor verődhet össze: 19 órától nyitott pincék éjszakája program kezdődik ugyanis. Találkozó az Öreg-hegyi vendégháznál (Ady u. 10.), majd a 3 kilométeres séta során gazdák látják vendégül a résztvevőket. Végül a Deák-kútnál 22 órakor máglyagyújtás, s ennek parazsán batyus jellegű szalonna, kolbász, kenyér pirítás. A szervezők (a baráti kör és az önkormányzat) kérik, hogy a hazaútra világító eszközt mindenki vigyen magával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában