A feladatok közt volt népdalfelismerés is

2019.10.22. 13:00

Mesés játszóház a felnőttek számára Lentiben

Rendhagyó módon felnőtteket hívott játszani a városi könyvtárba Gaál Zsuzsa meseíró, hiszen a játék nemcsak gyerekeknek való.

Korosa Titanilla

Gaál Zsuzsa meseíró első alkalommal tartott játszóházat Lentiben felnőtteknek

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Korosa Titanilla

A meseíró új ötlete nyomán az első foglalkozást az elmúlt héten pénteken tartották, melyre érkeztek is kíváncsi felnőttek.

– A gyerekeknek szervezett interaktív játszóházi programok után a szülők közül többen megjegyezték, hogy a felnőtteknek is kellene hasonló lehetőség – beszélt a kezdeményezésről Gaál Zsuzsa.

Gaál Zsuzsa meseíró első alkalommal tartott játszóházat Lentiben felnőtteknek
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

– Csesztregen tartottunk már ilyet, most első alkalommal hirdettük meg Lentiben. A játszóházban olyan dolgok kerülnek elő, amiket bármely felnőtt boldogan megtenne, de felnőttsége miatt mégsem teszi. Ilyen például a mesehősökkel készített interjú, akik nem mutatkoznak be, csak a válaszaikból lehet majd tudni, hogy kicsodák. A feladatok közt van népdalfelismerés, de nem hagyományos módon, hanem egy átírt változat alapján. Készítettem egy olyan kottalapot, melyen almából vannak a hangjegyek, ezt el kell énekelni, és akinek sikerül, az vihet egyet az almából. Azért egyet, mert a zalai hagyomány szerint, melyről Gönczi Ferenc néprajzkutató többször írt, ha valaki olyan almát talál, amiben 9 mag van, és azzal megdobja azt, akit párjának akar, akkor az örökre az övé lesz. A másik játék szintén felismerés, átírtam szlengre klasszikus meséket, nagyon humorosak és nehéz kitalálni, melyikről van szó, de ha belejönnek, nagyon tudják a résztvevők. Továbbá rövid történeteket mondunk el, de a befejezésük nyitott, lehet tippelni és aki a legközelebb kerül a megfejtéshez, jutalomban részesül – sorolta a játékokat.

Gaál Zsuzsának segítői is akadnak, a korábbi Kalamajkafalva és a Felsőfokú manóképző rádiós mesejátékok közreműködői is bekapcsolódnak a játszóházba.

A meseíró azt is elmondta, hogy az utóbbi időben főként Gönczi Ferenc néprajztudós munkásságát vizsgálta és használta fel regényeihez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában