30,5 millió forintos beruházás

2018.10.18. 07:00

Megújult a tűzoltószertár Iharosberényben

A minap avatták fel a megújult tűzoltószertárt és civilek házát a településen. A beruházásra uniós forrást nyert az önkormányzat.

Horváth-Balogh Attila

Zsirmon Endre, Ledniczky Miklósné, Sznopek Zoltán és Stipan és Daniel Burek a szertár előtt. Utóbbiak Horvátországból, Rasinja-ból, az ottani partneregyesülettől érkeztek az avatásra Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Mint azt Zsirmon Endre polgármester elmondta: a Széchenyi 2020 keretében elnyert 30,5 millió forintból az épület szigetelése, újravakolása, a falak színezése, a fűtéskorszerűsítés, a belső terek burkolása és a nyílászárók cseréje valósult meg.

– Az önkormányzat az elmúlt években már elvégezte a középületei felújítását, már csak ez maradt hátra – árulta el Zsirmon Endre. – De nem csak ezért volt fontos a fejlesztés, hanem azért is, mert jól működő civil szervezeteink vannak, köztük az Iharosberényi Polgárőr- és Tűzoltó Egyesület, mely az épület nagyobb hányadának a használója. A kisebb részben, mely korábban kmb-irodaként működött, a többi civil szervezetünknek alakítottunk ki most egy állandó helyet.

A polgármester hozzátette: nem titkolt törekvésük volt a felújítást célzó pályázat benyújtásával az is, hogy az infrastruktúra vonzóvá tételével a fiatalokat ösztönözzék a civil szervezetekben, így a polgárőr és tűzoltó egyesületben való szerepvállalásra. Ledniczky Miklósné, az egyesület elnöke lapunknak azt mondta: a tűzoltó egyesület 1895-ben, a polgárőség pedig 1991-ben alakult meg.

Zsirmon Endre, Ledniczky Miklósné, Sznopek Zoltán és Stipan és Daniel Burek a szertár előtt. Az utóbbiak Horvátországból, Rasinja-ból, az ottani partneregyesülettől érkeztek az avatásra Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

 

– Jelenleg több mint 50 tagunk van, akik közt sok az ifjúsági korcsoportba tartozó önkéntes – hallottuk Ledniczky Miklósnétól. – Hangsúlyt fektetünk a kieső, kiöregedő, vagy más településre költöző tagjaink pótlására, most is van 4 fiatal jelentkezőnk, akiket hagyományaink szerint először a polgárőrségbe veszünk fel. Ez egyfajta tesztidőszakot jelent mindig az újoncaink számára, mert Sznopek Zoltán tűzoltó parancsnok a polgárőr munka során tapasztaltak alapján veszi fel azokat a tűzoltók közé, akik méltók rá és hajlandók is elvégezni a 40 órás alaptanfolyamot.

Sznopek Zoltán kérdésünkre azt mondta: évről évre sikeresen indulnak a pályázatokon, ennek köszönhetően mindig sikerül valamit fejleszteni.

– A felszereltségünk elfogadható, de régi vágyunk egy gépjárműfecskendő, mert a mostani műszaki mentőszerünkön nincs se szivattyú, se víztartály – magyarázta a parancsnok. – Abban bízunk, hogy a jövőben akár pályázati támogatással is sikerülhet egy új eszközt beszereznünk. Addig is a tűzeseteknél a hivatásos kollégáknak

a helyismeretünkkel és a tűz lokalizálásával tudunk segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában