Fejlesztések

2019.03.14. 07:00

Megtisztítják végre a radai malomárkot

Kitakarítják a Kis-Balaton közelében található település legfontosabb vízfolyását. De nem ez az egyetlen, pályázati támogatással idén megvalósuló fejlesztés Nagyradán.

Horváth-Balogh Attila

Egész más arcát mutatja most a vízfolyás, talán jó pár évig nem lesz gond vele

Fotó: Horváth-Balogh Attila

Zsiga Zsolt polgármester elmondta: a radai malomárok kitisztítására 70 millió forintot nyert az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán.

– A malomárok áthúzódik a településen, s hosszú évek gondja, problémája oldódik meg azzal, hogy támogatást kaptunk a kitisztításához – jelentette ki Zsiga Zsolt. – A munkálatok során nemcsak a lerakódott iszapot szedi fel a mederből a kivitelező, hanem a benőtt fákat, cserjéket is eltávolítja, illetve van olyan szakasz, ahol a vízfolyás eredeti medrébe való visszaterelésére, a meglévő burkolatok helyreállítására van szükség. S természetesen a körülbelül 3500 köbméternyi kimert föld elszállítását is elvégzik a szakemberek.

A polgármester hozzátette, a hatvanas években kialakított árokhoz a felső szakasz kivételével az azóta eltelt évtizedekben nem nyúltak hozzá, ezért már nagy szükség volt a beruházásra.

Egész más arcát mutatja most a vízfolyás, talán jó pár évig nem lesz gond vele
Fotó: Horváth-Balogh Attila

– Sajnos a közeli, magasabban fekvő szántóföldekről lefolyó víz rengeteg sarat és uszadékot, illetve hordalékot hoz be a községbe – fejtette ki Zsiga Zsolt. – Még a téesz-időkben működött a sárfogó rendszer, de a szövetkezetek megszűnése óta megszűnt az is létezni, és azóta az összes föld az árokban landol. Érdekességként megemlítem, hogy a vízfolyás településen kívüli szakasza a vízügyé, de a település határain belül lévő rész az önkormányzaté. Mindenesetre mi most közel 3 és fél kilométer hosszú szakasz kitakarítását elvégeztük.

Ezen kívül idén más fejlesztésekre is sor kerül Nagyradán. Mint azt a településvezető elmondta, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán igényeltek forrásokat a hegyi út felújítására, mintegy másfél kilométer hosszúságban. A 25 millió forintos beruházás elkészült, jelenleg a pénzügyi elszámolás zajlik. Az említett szakasz új alapot és aszfaltburkolatot kapott, illetve az egyik oldalon K-szegélyezést, mely a csapadékvizet hivatott elvezetni.

Zsiga Zsolt polgármester
Fotó: Horváth-Balogh Attila

– Megrendeltük, de a tavalyi évbe már nem fért bele a többi hegyi utunk aszfaltozása, ezt szintén 25 millió forint ráfordítással, de önerőből áprilisban szeretnénk elvégezni – fűzte hozzá a polgármester.

S van még egy tervezett beruházás: a Balaton Fejlesztési Tanácstól nyertek 5 millió forintot egy 15 méter magas kilátó, illetve a hozzá kapcsolódó pihenőhely kialakításához a hegyen – a munkálatok keretében ide helyeznék át a jelenleg a szőlőhegy más pontján, kevésbé méltó helyen található Orbán-keresztet is. A kilátó a tervek szerint az idegenforgalmi szezonra elkészül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában