Alkotók és alkotások

2018.07.30. 17:52

Megnyílt a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep

Megnyílt hétfőn a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep, a meghívott alkotók augusztus 10-ig dolgoznak a Kézművesek Házában.

MTI

Horgászatra és első randira ajánljuk a Gébárti-tavat

A művésztelep jelmondatául József Attila Ars poetica című költeményének egyik sorát választották: a Gébárton készülő festmények, grafikák készítéséhez „A mindenséggel mérd magad!” verssor ad ihletet – mondta el Prokné Tirner Gyöngyi, a Kézművesek Házának intézményegység-vezetője az MTI-nek.

A költői gondolat minden művész számára mást jelent és mindenki más-más technikával közelít a témához. Ugyanakkor a helyszín is nagy hatással van a művészekre: az alkotáshoz inspirációt ad a Gébárti-tó festői környezete és a különleges építészeti értékeket hordozó, látványos épület – a Kézművesek Háza – is mindenkit megihlet – fogalmazott Prokné Tirner Gyöngyi.

Idén a művésztelep munkájában hat festőművész vesz részt: Alexandru Crisan Svájcból érkezett Zalaegerszegre, a hazai festőművészek közül – Csizmadia István, Sütő Róbert, Szőcs Géza és Tánczos György – alkot Gébárton, a művészeti vezető a zalaegerszegi Budaházi Tibor.

Az alkotás és a munka mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a távol élő művészek megismerjék egymást és megvitassák a szakmai kérdéseket. Rövid kirándulást tesznek a zalai dombvidéken, Szlovéniában pedig Marc Chagall kiállítását tekintik meg a lendvai várban.

A művészek a Gébárton készült alkotásaik közül kettőt Zalaegerszeg városának adományoznak. Az elmúlt közel három évtized alatt a művésztelep munkáiból csaknem 1200 mű gyűlt össze, a festményeket, grafikákat, szobrokat, kisplasztikákat jelenleg raktárban őrzik. A szervezők régi vágya, hogy a Gébárti művésztelepen készült alkotások méltó helyre, egy városi galériába kerüljenek, és akár tematikus kiállításon is bemutathassák a közönségnek – emelte ki Prokné Tirner Gyöngyi.

A 27. művésztelepen készült alkotásokból a zárónapon, augusztus 10-én nyílik kiállítás a Kézművesek Házában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!