Jó ütemben haladnak a munkálatok

2019.04.15. 14:00

Másfél milliárdos beruházás végéhez közeledik Hévíz

Várhatóan június végére fejeződik be a Széchenyi utca és a nagy parkoló teljes felújítása. A két, összesen több mint 1,5 milliárd értékű nagyberuházással környezetvédelmi, turisztikai és közlekedési szempontból is több évtizedes adósságot törleszt a város.

Varga Lívia

A járdát kiszélesítették és újraburkolták, kialakították a zöldfelületeket, már az utcabútorok is kint vannak, s a közlekedés is zavartalan a Széchenyi utcán

Fotó: Varga Lívia

A Széchenyi utca több mint 1 milliárd forintos teljes rekonstrukciója önkormányzati és állami közös beruházásként valósul meg.

– A város főutcája tavaly karácsonyra közlekedhetővé vált, és az egyeztetések alapján várhatóan június végére a visszamaradó munkákat is be tudja fejezni az állami beruházó. Ez várhatóan már nem okoz fennakadást a közlekedésben – fogalmazott Papp Gábor polgármester.

A közművek föld alá vitele, a szennyvíz- és csapadékelvezetés, a járdák kiszélesítése, újraburkolása a város feladata volt, s ugyancsak az önkormányzati beruházás keretében valósult meg a lámpaoszlopok cseréje, a zöldfelületek, a kapubejárók kialakítása, és már kihelyezték az új utcabútorokat is. Az úttest újjáépítése, szegélyezése, aszfaltozása és a táblák kihelyezése pedig állami feladat.

– A folytatásban az állami beruházás részeként rákerül az úttestre az utolsó aszfaltréteg, gyalogátkelőhelyek épülnek ki, s további fontos feladat a 18 régi akna szintbehozása és a lecsatlakozások pontos illesztése. Az önkormányzat saját beruházásban plusz egy gyalogátkelőt építtet, részünkről ezenkívül zömében már csak esztétikai javítások, az elkészült alépítmények és az öntözőrendszer ellenőrzése van hátra – sorolta a városvezető.

A járdát kiszélesítették és újraburkolták, kialakították a zöldfelületeket, már az utcabútorok is kint vannak, s a közlekedés is zavartalan a Széchenyi utcán Fotó: Varga Lívia

Kiemelte: a Széchenyi utcához hasonlóan a nagy parkoló esetében is számos, nem várt bonyodalommal kellett szembenézni a beruházás során, ennek ellenére jól halad a munka.

– Terveinknek megfelelően részlegesen mindvégig használható volt a létesítmény, s ez így lesz az elkövetkezendőkben is. Várhatóan május elején a már teljesen megújult parkoló­felületek mintegy 60 százalékát átadjuk az autósoknak, a fennmaradó rész pedig június végére készül el, akkor zárul a beruházás.

Az 500 milliós fejlesztés révén megújul a teljes parkoló­felület, egyik oldalon kiszélesítik a sétányt, a másik oldalon kialakítanak egyet. Új zöldfelületet és világítást is kap a létesítmény, és megoldják a csapadékvíz elvezetését. A területet átszelő főút kész, kiépítették az olajfogókat, s a Széchenyi utca felőli részen végeztek a burkolással.

– A Széchenyi utca és a nagy parkoló felújításával két olyan pontját tesszük rendbe a városnak, ami komoly problémákat okozott a közlekedésben és a csapadékvíz-elvezetés terén is, a beruházásokkal több évtizedes elmaradást pótolunk – mondta Papp Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában