Köszöntő

2019.01.16. 20:14

Már nem csak az idősek kedvence a zalakarosi fürdő

Eseményekben és fejlesztésekben gazdag volt az elmúlt év, és ugyanilyen mozgalmas lesz a mostani – hangzott el a szerdai, hagyományos újévköszöntő ebéden.

Szabó Zsófia

Novák Ferenc bejelentette: Karos bicikliben utazik címmel a kerékpáros turizmust népszerűsítő kampány indul Fotó: Szakony Attila

Az önkormányzat, a Zalakarosi Fürdő és a helyi turisztikai egyesület programján elsőként Novák Ferenc polgármester mondott köszöntőt. – Idén is lehetőségünk nyílik beruházásokra, a városközpont további alakítására. A közelgő, európai uniós és helyhatósági választások meghatározók lesznek Zalakaros életében is – mondta Novák Ferenc.

Novák Ferenc felidézte: tavaly többek közt intézmények korszerűsítésére, ipartelep fejlesztésére és kerékpárút építésére is nyertek támogatást.

– Ehhez kapcsolódóan kampányt indítunk idén, Karos bicikliben utazik címmel népszerűsítjük tovább a kerékpáros turizmusunkat – fogalmazott. – A gyógyhelyi központ korszerűsítésére 650 millió forinthoz jutottunk, emellett várunk még 350 millió forintra. Pályázati forrásból jó lefedettségű wifi-hálózatot, valamint egy intelligens gyalogátkelőhelyet is kiépítünk.

Ezután Cziráki László, a fürdő vezérigazgatója beszélt. Jelezte: a vendégszám és a látogatottság tekintetében csúcsot döntöttek tavaly, az országban a második legnépszerűbb fürdő címmel is büszkélkedhetnek. Több, nagymértékű fejlesztésekbe is fogtak.

 

– Megtaláltuk a saját utunkat, ami közös siker. Az idei az egészség éve lesz a fürdőben – fogalmazott a vezérigazgató.

Manninger Jenő or­szággyűlési képviselő elmondta: szépen fejlődik a fürdőváros, a nagyobb beruházásokhoz uniós források is hozzájárultak.

– Abban is sikert könyvelhet el a település, hogy már nem csak az idősebb korosztály kedvenc gyógy- és pihenőhelye, hanem a fiataloké és a családoké is. Számos lehetőség vár mindenkit Zalakaroson – így Manninger Jenő.

Az ünnepségen dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke mondott pohárköszöntőt. Kiemelte: a megyében minden adott a fejlődéshez.

– Ehhez hozzájárul a turizmus is, amelynek zászlóshajói Zalában Hévíz, Kehidakustány és Zalakaros – összegezte dr. Pál Attila. – A fejlődésben pedig a települési önkormányzatok erőfeszítései mellett nagy szerepet töltenek be a helyi lakók is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában