Fakitermelő verseny

2019.05.13. 11:30

Látványos és veszélyes kihívásokat láthatott a közönség Nagykanizsán

Motoros láncfűrészek zajától volt hangos szombaton a Csónakázó-tó partja. Négy év elteltével ismét megrendezték a Délnyugat-magyarországi regionális fakitermelő versenyt, melyen 13 csapat mérte össze tudását.

Benedek Bálint

A versenyzőknek több feladatban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket Fotó: Gergely Szilárd

A fakitermelés nehéz és veszélyes foglalkozás, ezért a „STIHL” Országos fakitermelő versenysorozatot elindító cég mindent megtesz a balesetek megelőzése és a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében. Az erdei munka biztonságának növelését célzó viadal még 2001-ben indult útjára, versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos, biztonságos végrehajtását modellezik. A négyfős csapatok kijelölt pályán küzdhetnek az órával, együttműködésük életszerű, hiszen az erdei brigádok összeszokott munkájára éles körülmények között is szükség van. Döntések, kombinált darabolások, gallyazások, hasítások egyaránt

szerepeltek a kihívások között.

A hat fordulóból álló sorozat május 1-én az alföldi Pósteleken kezdődött, a második versenyt a Zalaerdő Zrt. jóvoltából a Csónakázó-tó partján tartották. Rosta Gyula vezérigazgató szerint a fakitermelés szakmai színvonalának szinten tartása kifejezetten lényeges. Mint oly’ sok ágazatban, úgy ebben is jelentős munkaerő-elvándorlás tapasztalható. Az erdőn a kétkezi munkának értéke van, ennek megtartása és szakmai fejlesztése elengedhetetlen, alapvető érdeke az erdőgazdálkodóknak.

A versenyzőknek több feladatban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket Fotó: Gergely Szilárd

– A gépesítés egyfajta kitörési lehetőség – folytatta Rosta Gyula. – Azonban a területünkön és Zala megyében olyan vastag és magas fákat találunk, aminek kitermelése az emberek szaktudása nélkül nem lehetséges.

Gémesi József főszervező lényegesnek tartja, hogy az érdeklődők, a nézők ismerjék meg ezt a típusú sportot. Talán ha látják ezt a nemes vetélkedést, akkor több ifjú kap majd kedvet a szakmához.

– Ehhez lényeges feltétel, hogy az induló versenyzők minden esetben legyenek jól képzettek, s a szigorú munkavédelmi előírásokat maximálisan tartsák be – tette hozzá a főszervező. – Ahol van profi tudás, megfelelő szerszámok, ott kisebb az esélye a balesetnek. Azok lehetnek a legjobbak, akik sokat gyakorolnak, ugyanis akkor zsigerből megoldják a feladatokat. A viadal közösségépítő jellege ugyancsak kiváló, hiszen az érdeklődési kör megegyezik, ezért rengeteg tapasztalat cserél gazdát, mely elősegíti a fejlődést.

A versenyre több környező megyéből, erdészeti iskolákból is neveztek a csapatok, amelyek közül az első hat helyezett juthat tovább a szeptember 7-ei pákozdi döntőbe. Eredmények: 1. Mecsekerdő Zrt., 2. SEFAG Zrt., 3. Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészet, 4. Barcsi hivatásos tűzoltók, 5. Dráva Völgye középiskola, 6. Zalaerdő Zrt. „Stihlusosak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában