Érdekképviselet és rendezvényszervezés

2019.09.11. 09:00

Képzéssel teszik hatékonyabbá a zalaegerszegi DÖK működését

A zalai megyeszékhely azon kevés városok egyike, ahol a diákönkormányzat támogatása nem csökkent az oktatási intézmények állami fenntartásba vételét követően.

Arany Gábor

Jobb oldalon hátul Kósa András a programon részt vevő diákok körében. A fiatalok nyitottak, kreatívak

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

Egyebek mellett ez is elhangzott kedden a diákönkormányzatban (DÖK) ténykedő fiatalok számára szervezett kétnapos felkészítés kapcsán.

Jobb oldalon hátul Kósa András a programon részt vevő diákok körében. A fiatalok nyitottak, kreatívak Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az Apáczai művelődési központban tartott képzés egyik előadója, Kósa András, az 1997-ben alapított Közéletre Nevelés Alapítvány munkatársa arról számolt be érdeklődésünkre, hogy a közel két évtizedes múltra visszatekintő kurzuson ez alkalommal a rendezvényszervezéshez kapcsolódó tudnivalók, valamint az érdekképviselet került terítékre. Az ismeretek átadása a korosztályhoz illeszkedően játékosan zajlott. Az előadó kiemelte: nyitottak, kreatívak, aktívak a diákok mind a rendezvények megtervezésében, mind a problémák megoldásában, s mivel kommunikációjukban nagy teret kap a technika, ez megkönnyíti számukra az együttműködést.

Szóba került: Zalaegerszegen a DÖK-öt hosszú évek óta partnerként kezeli az önkormányzat, és évente több millió forinttal támogatja működését, programjait. Ez pedig egyre ritkább az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában