Kemény katonák ajkán szólt szentestén a dal

„Az oroszokkal, na meg a kemény téllel harcolva teltek-múltak a napok, de azért csak elérkezett a karácsony szép napja. Természetesen a harctéri lehetőségekhez igazodva, de megünnepeltük ezt a szép napot. Akadt egy kis fenyőág, amit papírból kivágott csillagokkal díszítettünk és karácsonyi énekeket énekeltünk, amihez az orosz tüzérség szolgáltatta a zenét, mert még karácsony napján sem nyugodtak. Így teltek el a karácsonyi és az újévi ünnepek” – írta Kulcsár György 1942 karácsonyáról.

Ki volt ő?

Székesfehérváron született 1919-ben, 1940 decemberében kezdte meg katonai szolgálatát Nagykanizsán a 9. tábori tüzérosztály 3. ütegénél. 1942-1943-ban tizedesként, majd továbbszolgáló szakaszvezetőként, mint a 9/6. üteg lövegvezetője teljesített harctéri szolgálatot a második világháborúban a keleti hadszíntéren. A Dontól való visszavonulás során 1943. január 28-án lábfagyási sérülést szenvedett, 1944 júniusától a Kárpátok előterében, később Budapest környékén teljesített harctéri szolgálatot. Budán, 1945. január 11-én esett szovjet hadifogságba. A donyecki szénmedence egyik bányájából szabadulva tért haza 1948 decemberében. Nagykanizsán hunyt el 2006 márciusában.

Honnan tudjuk?

Akik figyelemmel kísérik a magyar második hadsereg zalai alakulatai történetének feldolgozását, tudják, hogy a megyei levéltár igazgatója, Molnár András 25 éve gyűjti és adja közre Szabó Péter hadtörténésszel együtt a Donnál harcolt zalaiak naplóit, memoárokat, fotókat, katonai dokumentumokat. Három éve jelent meg az Utóvédként a Donnál című kétkötetes forrásgyűjtemény, nemrégiben pedig a harmadik kötet. A levéltár által kiadott könyvet a megyei önkormányzat mellett Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg város is támogatta. Közben korabeli képek fotóalbuma is napvilágot látott, de a Kárpátalján harcoló zalaiak sorsát is megismerhettük a szerkesztők jóvoltából.

– A két kötet megjelenésekor is a kezünkben voltak újabb dokumentumok, amelyeket most a 3. könyvbe rendezhettük – ad magyarázatot a folytatásra Molnár András. – A kanizsai magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetét kiegészítő kötetben a frontról hazaküldött tábori levelezőlapok, levelek, haditudósítások, katonai dokumentumok, hírlapi cikkek mellett további naplókat, visszaemlékezéseket adunk közre. Ugyanis időközben jutott a birtokunkba Kiss István László tanárember, tartalékos hadnagy frontnaplója, valamint a felsőpáhoki tanító, Gyerák István karpaszományos szakaszvezető már idehaza letisztázott naplószerű visszaemlékezése, mely szinte irodalmi értékű, és rengeteg zalai tájszó színezi. Harmadikként pedig Bekő Tamás levéltáros kollégánk kutatásainak köszönhetően Sipos Imre naplója. Utóbbi siófoki leszármazottaktól került elő, s hadtörténelmi szempontból is fontos, szinte megfelel hivatalos ütegnaplónak is.

Bár a szorosan véve hat évig zajlott szisztematikus gyűjtőmunka lezárult, a történész szerint bármikor előkerülhetnek még képek, szövegek, hiszen a keleti hadszintérre kivezényelt 15 000 zalai katona közül több mint négyezer hazatért, ám a kutatók csak 400 leszármazott családdal kerültek kapcsolatba, és így a visszatért katonák alig tíz százalékának hagyatéka vált ismertté.

– Látjuk, sokan írtak naplót vagy később visszaemlékezést, nemcsak a besorozott értelmiségiek, hanem a kevésbé iskolázottak is. A levelek egy része a cenzúrát megkerülve jutott haza, így a történteket a maguk valóságában ismerhetjük meg belőlük.

A központi lapokból átvett és a korabeli zalai sajtóban is megjelent haditudósítások természetesen főleg a sikeres hadműveletekről adnak számot, illetve a sikertelen akciók hősi halottairól és a harcokban jeleskedő kitüntetést elnyerőkről.

A kanizsai 9. hadosztály története a dr. Szabó Péter által összeállított és a könyv mellékleteként CD-n található veszteséglistával válik teljessé. Az alaposságra jellemző: a zalai levéltár munkatársa, Bakonyi Péter vetette össze az anyakönyvekkel a veszteséglistát, mely több mint 10 600 katona adatait tartalmazza, hangsúlyozta Molnár András.

„Kedves jó Szüleim! Ma, szent karácsony estéjén lélekben én is otthon vagyok, és együtt adunk hálát a Mindenhatónak, hogy mindnyájunknak meg engedte érni e nagy napot. Mi most bent ülünk a szobában a kis fenyőfa árnyékában, és néma áhítattal hallgatjuk az árva gyertya sercegését, melynek világánál írom e lapot. Kint hideg szél szántja végig a csikorgó utat. Az ajtónkon betlehemesek kopognak és kérnek bebocsájtást. Kemény frontkatonák lépnek be, és ajkukon felhangzik a „Mennyből az angyal...” Nagyon megható és szép volt e jelenet. Sohasem fogom elfelejteni. Lassanként éjfél lesz, a gyertya is elalszik, mi is nyugovóra térünk. Reméljük, hogy a legközelebbi karácsonyt már mi is otthon ünnepelhetjük, jó szüleink és testvéreink körében.” A levél írója Varga Ferenc Ottó tartalékos zászlós, aki Zalaújlakon született, 1942. május 4-én mint hadapród őrmester a 47/I. zászlóalj géppuskás századának aknavető szakaszparancsnokaként vonult a keleti hadszíntérre. A Dontól való visszavonulás során, 1943 februárjában mindkét lábán fagyási sérüléseket szenvedett. Hazaszállítása után a szombathelyi hadikórházban ápolták. 1944 nyarán újabb szolgálattételre hívták be, majd télen részt vett részt a Budapest környéki harcokban. Hozzátartozóinak értesülése szerint december 6-án Isaszegnél szovjet fogságba esett. 1945. április 27-én szovjet hadifogolykórházában halt meg. 1953-ban holttá nyilvánították.

Nincs az országban még egy megye, amelynek történészei ilyen alapossággal állítottak volna emléket azon honfitársaiknak, akik a karácsonyt is háborúban töltötték az orosz télben. Már akik megérték közülük...

A hiánypótló könyv a levéltárban, valamint a zalaegerszegi és keszthelyi könyvesboltokban kapható.