SENKI TÖBBET? Harmadszor!

2018.12.08. 16:40

Ilyen volt a képzőművészeti licit Zalaegerszegen

Az üstökös és a hagyma csatájába az elefánt is beszállt. Tartotta a licitet… Képzőművészeti aukción járunk Zalaegerszegen.

Magyar Hajnalka

A licitet vezető Wahorn András éppen Kiss Ágnes Katinka Ablakok című olaj-akril festményét „csapja le” kalapácsával Fotók: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Anno a megyeszékhely egyetlen éjszakai bárjaként szolgált az Arany Bárány nemrég felújított pinceklubja, ahol szombaton este nevezetes eseményre gyűltek a kortárs képzőművészet hívei. A ZAZEE Kulturális Egyesület ugyanis szerfölött eredményes aukciót rendezett, amire eddig nem sűrűn volt példa a város történetében. Dr. Kostyál László művészettörténésznek is 30 évnyi mélységbe kell nyúlnia, hogy előképet találjon.

– A ’80-as évek végén az állami és az önkormányzati megbízatások minimálisra csökkentek, a művészek nem kaptak megrendeléseket. Ezt az űrt próbálta akkor kitölteni a Zala- Art egyesület egy aukció megszervezésével, ami, valljuk be, mérsékelt sikert aratott. Akadtak még szórványos próbálkozások, de jelentősebb visszhang nélkül. Historikus távlatokban sem találkoztam aukcióról szóló dokumentumokkal, legfeljebb vándorgalériák érkeztek Zalaegerszegre, hogy értékesítsék festményeiket – idézi fel az előzményeket.

A licitet vezető Wahorn András éppen Kiss Ágnes Katinka Ablakok című olaj-akril festményét „csapja le” kalapácsával Fotók: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Most azonban nagyot gondolt a ZAZEE, és belevágott. Ötven zalaegerszegi kötődésű művészt szólítottak meg, közülük 43 örömmel adta műveit a mustrához.

Az előkészületeket alaposan kimunkálták. Már az aukció előtt egy héttel megnyílt a 115 alkotást bemutató kiállítás, amelyben közismert, s más-más társasági köröket megszólító szakemberek tartottak tárlatvezetéseket. Költő, pszichológus, borász, színész és művészettörténész egyaránt kalauzolta a közönséget, a szervezők tehát jó érzékkel pengették a szirénhangú hárfa húrjait. Gondos katalógus szintén készült, bemutatva minden művészt és licitre kerülő munkát. Az utolsó napon még rátettek egy lapáttal, a licit vezetésére felkért Wahorn András avantgárd képzőművész és zenész videoüzenetben invitálta az aukcióra az internet népét: „Közelg a karácsony… Vajon mit vegyünk önmagunknak, vagy szeretteinknek? Mosógépet? Kitisztíthatja-e bemocskolt lelkünk szennyét? Porszívót? Begyepesedett tudatunk porát vajon kiszívhatja-e? Vagy talán gáztűzhelyt? A rajta elkészített táplálék másnap már csatornatöltelékként halad az enyészet felé. Vegyél inkább műtárgyat, ne hülyeségekre költsd a pénzedet…” – szólt a stílusos ige, s meg is lett a foganatja.

Két hónapot vett igénybe a szervezés – a ZAZEE kemény magja, bal szélen ül Wettstein Tamás elnök

Szombaton este jó pár licitáló s még több kíváncsi érdeklődő gyűlt össze a pinceklubban. Némi vörösbor és pogácsa oldotta az esemény magasztos mázát, bár a szervezők eleve közhírré tették, hogy nem karót nyelt estet terveznek, ezért is választották a Művészetet mindenkinek! szlogent. Ha feszengett is valaki, gondolván, hogy egy aukció csak puccos lehet, a licittáblák láttán menten elpárolgott a fenntartása. A téteket jelző, hurkapálcára erősített kis ábrákat ugyanis az Ady-iskola növendékei készítették, s akadt közöttük csigabiga, kaktusz, kisvonat, WC-papír, boszorkány, szőlő, őzike és koponya egyaránt. Ezért hangozhattak el a licit során olyan, mosolyt fakasztó mondatok, amelyek például az üstökös, a hagyma és az elefánt nemes vetélkedéséről tudósítottak.

A kisvonat tartja a licitet, de a mobiltelefon sem adta még fel

Az aukció során azt az üdvös gyakorlatot követték, hogy első körben a vételi szándékkal (zöld pötty) megjelölt műveket kérte ki a pulpitushoz Wahorn András. Ennek köszönhetően minimálisra csökkent az üresjárat. A műveket amúgy – szakszerűen, mint a nagyok – kizárólag fehér textilkesztyűben érintették meg a segédkezők. Többen képviselőik útján licitáltak, megbízva a feladattal az egyesület valamely tagját. Így kelt el az aukció legmagasabb kikiáltási árú alkotása is, Fischer György Vállvetve című bronza, 690 ezer forintért. Ennek töredékéért is vittek azonban haza munkát, hiszen pár ezer forintos tételek is szerepeltek a kínálatban. Az est végéig összesen 40 alkotás talált gazdára, de mivel úgy tűnik, az aukcióra is igaz, hogy evés közben jön meg az étvágy, még másnap, a kiállítás bontása közben is jelentkeztek vásárlók. Mindent egybevetve 45 mű kelt el, mintegy 2,5 millió forint értékben. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltesszük, hogy az aukció nélkül aligha támogatta volna ekkora összeg az egerszegi kortárs képzőművészetet.

Eke István és Monok Balázs állványra teszi Gombos Zsófia művét

De vajon honnan merítettek bátorságot a szervezők? S miként birkóztak meg a méretes feladattal?

– Egyesületünk kemény magja, mintegy 15 fő vett részt éjt nappallá téve a két hónapos előkészítésben, hatalmas meló volt…– mondja Wettstein Tamás, a ZAZEE elnöke.

A kalapács alá kerülő műveket bemutató kiállítás, előtérben Tánczos György Villanások című olajképe

– Szívügyünk volt az aukció, az előzetes kiállítás teremőri feladatait is a mi önkénteseink látták el egy héten át. Hogy nekünk ebben mi a buli? Hát az, hogy ez a dolgunk… Közhasznú kulturális egyesület vagyunk, éppen azért alakultunk meg, hogy felkaroljuk és megvalósítsuk azokat az ötleteket, amelyek amúgy megrekednének egy világmegváltós beszélgetés szintjén. Az aukció azonban saját ötlet volt. Az előzmény egy 4 évvel ezelőtti házi vásár, amit a Fischer-ösztöndíj megalapozására szerveztünk. Már akkor kitűnt, hogy Zalaegerszegen sok ember vásárolna szívesen művészeti alkotást, csak nehezen kerülnek kapcsolatba az alkotókkal. A művészek pedig nehezen árazzák be a saját munkáikat, így aztán nem talál egymásra a kereslet és a kínálat. Ehhez igyekeztünk hidat ácsolni. – Az aukció hatása túlmutat önnön sikerén – fűzi még hozzá dr. Kostyál László. – Mozgósító ereje megmutatta a középgeneráció hangsúlyát, hiszen a ZAZEE mind a fiatalabb, mind az idősebb művésztársak felé nyitni tudott. Óriási dolog, hogy 43, Egerszeghez kötődő alkotót be tudtak vonni az akcióba, ez a létszám önmagáért beszél. Elismerés illeti őket az elvégzett munkáért, várjuk a folytatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában