Ilyen a jó közbeszerzés

2019.05.10. 07:00

Egerszegen zajlott az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hatóság konferenciája

A helyiek mellett Nagykanizsa, Szombathely és Sopron önkormányzati tulajdonú cégeinek vezetői is ott voltak csütörtökön az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hatóság országos rendezvénysorozatának ötödik állomásán.

Hajdu Péter

A konferencia előadói a pulpituson: dr. Fabó Károly, dr. Szeifert Gabriella, Rigó Csaba Balázs, Balaicz Zoltán, valamint Nagy Imre

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A Megyei Jogú Városok Szövetségének közreműködésével szervezett sorozat célja az említett városok cégeit érintő számvevőszéki ellenőrzési tapasztalatok megosztása, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos ismeretek bővítése, a társaságok szabályszerű és eredményes működésének támogatása.

A konferencia előadói a pulpituson: dr. Fabó Károly, dr. Szeifert Gabriella, Rigó Csaba Balázs, Balaicz Zoltán, valamint Nagy Imre Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Beruházások a város életében

A városi díszteremben Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket. Egyebek közt elmondta, hogy az elmúlt öt évben 4 ezer új munkahely jött létre a városban, ahol a legfrissebb statisztika alapján 2,5 százalék a regisztrált álláskeresők aránya. A városban és térségében zajló jelentősebb beruházások közül szólt a 45 milliárd forint ráfordítással, 265 hektáros területen épülő járműipari tesztpályáról, melynek első ütemét még ebben a hónapban adják át. E nagyberuházáshoz kapcsolódik az 5. generációs mobilhálózat zalaegerszegi tesztelése, folyamatban van az M76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi út 170 milliárd forint értékű beruházása, és közeleg a 600 millió forint értékben felújított munkáshotel átadása, illetve még sok más beruházás jelzi a város fejlődését. Balaicz Zoltán elmondta: a beruházások közbeszerzést követően indulhattak el, és ezen eljárások szabályos, eredményes lebonyolítása nagy feladatot ró az önkormányzatokra.

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke tájékoztatást adott a vezetésével működő szervezet munkájáról, arról, hogy milyen fontos jól előkészíteni a közbeszerzéseket. Ez a munka megtérül a szerződések teljesülése során. A KH elnöke egyebek között elmondta, hogy tavaly 10 361 eredményesen lefolytatott eljárásuk volt, amelyek közel 3300 milliárd forint értéket képviseltek. Ez az összeg a hazai GDP közel 8 százaléka.

A rendezvényen dr. Fabó László és dr. Szeiffert Gabriella, a KH főosztályvezető-helyettese és osztályvezetője, valamint Nagy Imre, az ÁSZ felügyeleti osztályvezetője tartott gyakorlati példákon is alapuló szakmai előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában