Vendégház a szőlőhegyen

2018.10.25. 07:00

Húsz éve üresen álló épületet vett meg és újít fel Söjtör

A falu polgárőregyesülete által szervezett szombati szemétszedés résztvevőit nagy tisztesség érte: első látogatók lehettek az önkormányzat új vendégházában.

Varga Andor

Résztvevők egy csoportja a vendégház teraszán Fotó: Erdélyi Róbert

A Söjtöri Polgárőr Egyesület hagyományos októberi megmozdulása keretében önkéntesek a Rapát-hegyi feljárótól a szőlőhegyi Deák-kútig vezető út mentét tisztítják meg. A megmozdulásban idén is többtucatnyian vettek részt, és nem is csak a faluból: még a somogyi Iharosberény polgárőregyesületétől is érkeztek vendégek. Török Iván, a söjtöriek elnöke elmondta: a két szervezet együttműködése mind intenzívebb, közös szolgálatokon is túl vannak már. A szemétszedés résztvevőit pedig kora délután a szőlőhegyen található önkormányzati épületben látták vendégül.

Résztvevők egy csoportja a vendégház teraszán Fotó: Erdélyi Róbert

– Több oka is van, hogy megvásároltuk a falunak a húsz éve üresen álló épületet – mondta Könyves Gábor polgármester. – Egyrészt a településen nincs szálláshely, másrészt pedig nincs olyan természetközeli közösségi tér sem, ahol különféle rendezvényeket lebonyolíthatnánk. Ezt a házat Söjtör egykori körzeti orvosa építette, az önkormányzat pedig a családtól vette meg, saját forrásból, jutányos áron. A felújításhoz pályázati forrást szeretnénk szerezni, ez előkészítés alatt van, és bízom benne, hogy jövő nyáron az első szállóvendégeket is fogadhatjuk már.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában