Hubertus Kereszttel ismerték el Hopp Eszter munkáját a sohollári ünnepségen

A Hubertus Keresztet a Vadászati Kulturális Egyesület alapította 1993-ban. Bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozata van, a kitüntetést azon vadászok kaphatják meg, akik érdemeket szereztek a vadászati kultúra (irodalom-, képző-, ipar-, nép-, zene- és fotóművészet) ápolásában és fejlesztésében, etikus vadászati tevékenységet folytatnak, életútjukkal, munkásságukkal kivívták környezetük elismerését, a vad és élőhelye, valamint a természet megóvásáért sokat tettek, hivatásos vadászként szakmai munkájukkal elismerést szereztek, a sportlövészet terén jelentős eredményt értek el, vagy a vadászati oktatás, vadbiológiai kutatás, az állategészségügy területén kiváló munkát végeztek.

Hopp Eszter a kitüntetésről

A Nagykanizsán élő Hopp Eszter oklevelében az olvasható indoklásként: a szakember a vadásztársaságnál végzett példamutató munkájáért, közösségformáló vadászati tevékenységéért, vadásztársai ajánlása alapján érdemelte ki a kitüntetést.

- Jólesett az elismerés, amit nagyon köszönök a kollégáimnak, különösen Páll Tamás vadászati felügyelőnek, aki felterjesztett a díjra – és persze a munkáltatómnak, a Zalaerdő Zrt.-nek. Gondolom, a díj annak az elismerése, hogy az elmúlt években 10 könyvet is lefordítottam németről magyarra – vélekedik Hopp Eszter. – Ez nemcsak szellemi munka, aki író ember, az tudja, bizony, hosszú órákig kell görnyedni az írógép – ma már inkább számítógép – klaviatúrája fölött. Tíz telem is azzal telt el, hogy a nyolc és fél órás munka után, amikor hazaértem, leültem a gép elé és írtam, ameddig bírtam, éjszakába, néha hajnalba nyúlóan is. A fordítást a Zalaerdő akkori vezérigazgatója, Feiszt Ottó kezdeményezte, hogy a magyar vadászokkal is megismertessük a világhírű tótmegyeri vadászatok történetét, így az első fordításom gróf Károlyi Lajos: Egy élet a vadászatért című könyve volt, ami 2004-ben jelent meg a cég kiadásában. 2005-ben a Modus király vadászkönyve következett, amit eredetileg 1354 és 1377 között Henry de Ferriére normann nemes fogalmazott meg, s amiben összefoglalta mindazt, amit a vadászatról tudni kell. A könyvet lefordították ó-franciáról új franciára, majd azt németre, én pedig átültettem a szöveget németről magyarra. Az általam gondozott valamennyi könyvet nem sorolnám fel, de egy szerzőt mindenképpen kiemelnék: Siegfried Erker-t, akinek előbb a Bakok! majd a Disznók! című könyvét ültettem át magyar nyelvre, ezek 2012-ben, illetve 2014-ben kerültek ki a nyomdából. Ő egy ma élő kortárs osztrák vadász, akinek a tanulmányait sokkal könnyebben fordítottam le, mert az általam is beszélt mai osztrák nyelven ír és alkot, összevetve például gróf Münsterrel, aki a 80 évvel ezelőtti német nyelven írt. Sigi Erker nagyon friss és aktuális, tudományosan is megalapozott információkat közvetít a munkáiban. Nem véletlen, hogy mindkét műve kiérdemelte az év szakkönyve címet. Idén pedig magánkiadásban Martha Jones-'Sennyei (Károlyi Sándorné): Életem képei című könyve jelent meg az én fordításomban – s úgy érzem, ezzel be is fejezem ebbéli munkásságomat, ugyanis már 40 éve dolgozom a Zalaerdőnél és jövő év elején nyugdíjba megyek. Újabb felkérés pedig nem körvonalazódik, bár több helyről is szóltak, hogy érdemes lenne a régebbi „könyveimet” újra kiadni, lenne rá kereslet.

A vad szeretete a családjában

Hopp Eszter édesapja, a sokak által ismert és tisztelt Hopp József, Dódi bácsi (aki többek közt a zalai szarvasgazdálkodást és a külföldi nimródok vadásztatását alapozta meg) révén szinte belenőtt az erdő, a vad szeretetébe – csakúgy, mint bátyja, a szintén erdőmérnök és ma már ugyancsak a nyugdíjas éveit töltő Tamás, a bánokszentgyörgyi erdészet volt igazgatója.

- Furcsa egybeesés, hogy amikor átvettem a sohollári ünnepségen a Hubertus Keresztet, akkor került fel az édesapám neve is a Halhatatlanok Fájára, mely az erdész és vadászszakma zalai legkiválóbbjainak állít emléket – idézte fel Hopp Eszter. – Éppen egy éve távozott el közülünk, s hiánya még ma is érzékenyen érint – meg is hatódtam, amikor az apukám nevét tartalmazó táblácskát felhelyezték az emlékfára. Büszke vagyok rá...