Tudomány

2017.11.04. 12:33

Horváth József cigány származású rákkutató volt a zalabéri teaház vendége

Horváth József cigány származású molekuláris genetikus, rákkutató volt a zalabéri roma nemzetiségi önkormányzat vendége szombaton délelőtt a művelődési ház könyvtárában megrendezett teaházi beszélgetésen.

Magyar Hajnalka

Koltainé Ignácz Szandra, Horváth József, valamint Bogdán Iván és Gérczei Ildikó, utóbbiak a Hálózat az Integrációért Alapítvány színeiben

Fotó: Katona Tibor

A Debrecenben élő, Aranypánt-díjas biológus munkájáról és életéről beszélt a nagy számú érdeklődőnek.

 

Mint Koltainé Ignácz Szandra, a nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, a roma származású kutatóval már sokszor találkoztak a médián keresztül, s szerették volna személyesen is megismerni. A találkozással példát akartak kínálni a roma fiataloknak arra, hogy kitartó tanulással ki lehet törni a szegénységből, az elzártságból.

Koltainé Ignácz Szandra, Horváth József, valamint Bogdán Iván és Gérczei Ildikó, utóbbiak a Hálózat az Integrációért Alapítvány színeiben
Fotós: Katona Tibor

- Ma sajnos a reméltnél kevesebb roma gyerek választja a továbbtanulást, Horváth József példájával ösztönözni szeretnénk őket. Emellett azért is fontosnak tartottuk a meghívását, hogy a cigányságról jó hírek is eljussanak az emberekhez, hogy megmutassunk, köztünk is akadnak olyanok, akikre büszkék lehetünk – mondta el Koltainé Ignácz Szandra.

A programot a zalabéri önkormányzat, a Hálózat az Integrációért Alapítvány és Bangó Sándor támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában