Honnan ered a kokárdatűzés hagyománya?

A kokárda fodros, kör alakú, nemzetiszínű jelvény, másik neve a szalagrózsa vagy szalagcsillag, utalva a főúri ruhadíszre, a rózsadíszre. A trikolor szalagot körbehajlítják, és levarrják, így keletkezik a rózsa. Ez alá két szalagot tűznek, ez a pántlikás vagy polgári kokárda. Az egyszerűen meghajtott nemzetiszín szalag a szalaghal, ez a forma az öntudatos polgárok kifejezőeszköze.

A hagyomány szerint a legelső kokárdát La Fayette márki tűzte fel 1789-ben, mutatva, hogy elkülönül a fehér szalagrózsás királypártiaktől és a forradalmárokkal szimpatizál a kék-fehér-piros színű rózsával. Később a francia férfiak a kalapjukon, a nők a hajukba tűzve hordták, az akkori divatot követve.

A magyar kokárda színei adottak voltak, hiszen a piros-fehér-zöld kombináció már Mátyás király uralkodása óta megjelenik koronázási jelvényeinken. A magyar kokárdaviselési szokás a franciák nyomán indult el. A hagyomány szerint a forradalom estéjén adta Szendrey Júlia és Laborfalvi Róza az első kokárdákat Jókai Mórnak és Petőfi Sándornak, azonban a franciáktól eltérő módon, a kabát hajtókájára, a szív fölé tűzték azt. A szabadságharc leverését követően a bécsi udvar megtiltotta a kokárda viselését, csak a kiegyezés után, 1867-től tűzhették fel újra a magyar érzelmű emberek. Azóta leginkább a márciusi szabadságharc és forradalom napján viseljük a pántlikás kokárdát.

Sokak szerint a kívül piros-belül zöld kokárda „hibás”, hiszen így a pántlika fordítva áll, olasz kokárdát hordunk. A heraldika szabályai szerint a címereket belülről kifelé olvassuk, így a magyar kokárdának kívül zöldnek és belül pirosnak kellene lennie. Dönthetünk úgy, hogy megfelelünk a címertan szabályainak, vagy követjük az immár 170 éve tartó hagyományt, de a kokárdaviselés a magyar szabadságvágyat és a nemzeti függetlenedést jelképezte egykor, hordjuk mi is ezért.