°
°
°

Várjuk olvasóink szavazatait a megye természeti kincseire

Hozzászólások

Biztonság
Jön a háromdimenziós átvilágítás a brit reptereken
Baleset is lehetett volna / 19 perce
Több mint 200-al száguldozott egy motoros Felsőpáhoknál
A megengedett sebességet jóval túllépve, 216 kilométeres sebességgel száguldott a 760-as számú főúton, Felsőpáhok térségében egy motoros, akit a maximális összegű, 300 ezer forintos bírsággal sújtottak – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS ISTVÁN (Tyityi) életének 71. évében örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 27-én (kedden) 13.30-kor lesz a zalaegerszegi Új temetőben. 2019. augusztus 28-án (szerdán) 8.00 órakor gyászmise a Mária Magdolna nagytemplomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZÁR TAMÁS a Zala Volán nyugdíjasa életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 28-án, szerdán 12 órakor lesz a zalaegerszegi Új temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JANÓ ISTVÁN életének 77. évében szerető szíve örökre megpihent. Temetése augusztus 27-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a babosdöbrétei temetőben. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjék. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk édesanyánk TÓTH JÁNOSNÉ szül. Nagy Éva halálának 10. évfordulóján, valamint édesapánk TÓTH JÁNOS halálának 3. évfordulóján. Szerető családjaik
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Szomorú szívvel tudatjuk mimdazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉDEI JÓZSEF életének 75. évében örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 27-én (kedden) 10 órakor lesz a hévízi köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet, Bennünk él a múlt, a végtelen szeretet." Emlékezés KOZMA JÁNOS KÁROLY halálának 10. évfordulóján. Szerettei
"Szívünkben mély fájdalom, Sírodban béke és nyugalom." Emlékezünk FAZEKAS LÁSZLÓ halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Egy szál gyertya, mely lassan végig ég, egy élet, mely percek alatt véget ért. Itt hagytad azokat, akik szerettek téged, emléked örökre szívünkbe égett. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel az idő bárhogy is halad." Emlékezünk SVERCSICS ANIKÓ halálának 14. évfordulóján. Szerettei
Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett édesapám, MOLNÁR JÓZSEF a Pölöskei Általános Iskola rubin diplomás igazgatója, 99 éves korában elhunyt. A hamvasztás utáni búcsúztatása és az engesztelő szentmise 2019. augusztus 27-én, kedden 11 órakor lesz a pölöskei templomban. Temetésére egy későbbi időpontban, szűk családi körben kerül sor. Gyászoló leánya: Katalin
Fájó szívvel tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy LAKNER GYULÁNÉ szül. Sasvári Éva életének 76. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. augusztus 30-án, pénteken 15 órakor lesz nagykanizsai köztemetőben. Köszönjük mindazoknak, akik osztoznak fájdalmunkban. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik FITOS SÁNDORNÉ szül. Koczpek Zsuzsanna temetésén részt vettek, gyászunkban bármely módon osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ ISTVÁNNÉ szül. Szekszárdi Piroska 2019. augusztus 11-én 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. augusztus 26-án, hétfőn 9 órakor lesz a lovászi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAY LÁSZLÓNÉ HANNA életének 71. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 28-án (szerdán) 10 órakor lesz a keszthelyi Új temetőben. Előtte 8 órakor gyászmise a Fő téri nagytemplomban. Gyászoló férje
Köszönjük mindazoknak, akik GÖMBÖS KÁROLY temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁRKUS JÁNOSNÉ szül. Balogh Mária életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 27-én, kedden 13 órakor lesz a vasboldogasszonyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Testvére, gyászoló rokonai
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom és nagypapám VADÁSZ FERENC életének 87. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus 27-én, kedden 16.30 órakor lesz a kerkabarabási temetőben, előtte 16 órakor gyászmise a helyi kápolnában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, Nyugalmad nem zavarja senki." Szomorú szívvel emlékezünk VARGA MIHÁLY halálának 5. évfordulóján. Családja
Emlékezünk PEM ISTVÁNNÉ szül. Mayer Margit halálának 15. évfordulóján. Szerettei
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Gyászoló szerettei mély fájdalommal tudatják a rokonokkal, barátokkal és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ARANY JÓZSEF volt zalakarosi lakos életének 66. évében váratlanul elhunyt. Drága szerettünktől végső búcsút 2019. augusztus 26-án, hétfőn 13.30-kor veszünk a kisradai temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a kisradai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Soha nem feledjük az irántunk tanusított figyelmességét, szeretetét. Szerető családja
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LAJOSNÉ szül. Tóth Ágota 60 éves korában, türelemmel viselt súlyos betegség után elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. augusztus 27-én, kedden 9 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Előtte 8 órakor gyászmise a Mária Magdolna templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Gerincvédelem / 22 perce
Fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása
szabályozás / 52 perce
Már az embereket veszélyeztethetik a felhőkarcolók
Gazdaságfehérítés / 53 perce
Már több mint 29 ezer automatát regisztráltak az adóhivatalnál
Itt a hangalapú vezérlés / 1 órája
Jól megmondjuk a magunkét a háztartási eszközöknek
Gondolta volna? / 1 órája
Így mászik át egy aligátor a kerítésen (videó)
karrier / 1 órája
Ha még a nyáron váltanál: mutatunk néhány remek zalai álláslehetőséget
zaol.hu