Az évforduló tiszteletére több esemény is zajlott az egykori Osztrák–Magyar Monarchia volt járási székhelyén, a ma már Szlovéniához tartozó, de jelentős részben még mindig magyarok által lakott Lendván. A Lendvai Kulturális Központ és Könyvtár videókonferenciát szervezett, amelyen nemcsak a vasútvonal kiépítéséről esett szó, de annak gazdasági és néprajzi vonatkozásairól is. A Lendva-vidék történelmi örökségével is foglalkozó Galéria és Múzeum ugyancsak kapcsolódott az eseményhez, a Lyndvamuseum című folyóiratának aktuális, 16. számát szentelte Lendva vasúttörténetének. E két eseményből kiindulva mutatjuk be a térség közlekedés- és gazdaságtörténelmi szempontjából egyaránt meghatározó fejlesztésének jelentőségét.
A konferencián – ami a pandémiás időszak miatt kényszerült az online térbe – dr. Majdán János, a budapesti Közlekedéstudományi Egyesület rektor emeritusa beszélt az előzményekről. Mint mondotta: az egykori Habsburg Birodalomhoz tartozó Magyar Királyság területén 1836-ban kezdődtek meg a vasútépítési-hálózatfejlesztési munkálatok, ezek legfontosabb céljai közt szerepelt Pest-Buda, valamint az ország külső határainak összeköttetése. Ennek inkább gazdasági, semmint utasforgalmi okai voltak, hiszen a kereskedelmi útvonalakat szerették volna megerősíteni. A XIX. századi Magyarország egyik legjelentősebb kereskedelmi útvonala az Adriai-tengeri kikötőváros, Fiume, valamint a már akkor is az ország egyik központjának számító Pest-Buda között húzódott. A két települést összekötő, Széchenyi által is támogatott úgynevezett Déli Vasút kiépítésének tervei elé azonban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc gátalt emelt, hiszen annak leverését követően a tengerpartról kiinduló kereskedelem elsődleges iránya Bécs lett. A Pest-Budát Fiumével összekötő vasútvonal helyett ezért végül a Bécs–Trieszt vonal épült ki, már az 1850-es években.
Az alsólendvai vasút, vagyis az Ukk–Csáktornya vonal építésének lehetősége közel három évtizedet váratott még magára. Addigra jelentős átrendeződések történetek, egyrészt az osztrák államcsőd miatt az osztrák kézben lévő vasutakat eladták – jelentős részüket éppen a magyar kormány váltotta meg –, másrészt a korábban zömében magántársaságok által, egymástól függetlenül működtetett vonalakat Baross Gábor közlekedési miniszter vezetésével államosították. Utóbbi folyamat 1880-ban kezdődött, s újabb jelentős lökést adott a vasúthálózat-fejlesztési terveknek, ám akkor már nem a fővonalak építésére helyezték a hangsúlyt (az a folyamat jobbára befejeződött erre az időszakra), hanem az úgynevezett helyi érdekeltségű vasutak kerültek a fókuszba.
A 121,5 kilométer hosszúságú Ukk–Csáktornya vasútvonal az utóbbiak közé tartozott. Építését 1889. szeptember 29-én kezdte meg a részvénytársaságként működő Westungarische Localbahn Actien-Gesellschaft. A müncheni székhelyű társaságnak rengeteg olyan részvényese volt, aki a tervezett nyomvonal mellett lakott, ezáltal gyakorlatilag ők is résztulajdonosaivá váltak a rendkívül gyorsan, 1890 októberére elkészült vasútvonalnak. A munkálatok befejezéséről a Zalamegye című hetilap 1890. október 19-én megjelent száma vezércikkben számolt be.
Az alsólendvai vasútállomás egy XX. század elejéről származó képeslapon Fotó: ZH-Archívum
„Ami után éveken keresztül oly’ epekedve sóvárogtunk, megvalósult! Hosszas fáradozásainknak, éveken át tartott erős küzdelmünknek gyümölcsét, a csáktornya–ukki helyi érdekű vasút megnyitását megérhettük!” – olvasható a lapban. A vasútvonal átadási ünnepségét október 19-én, Zalaegerszegen tartották Baross Gábor jelenlétében. A Vasminiszternek is nevezett kormánytag innen – egy népes küldöttség kíséretében – Lendvára utazott tovább. A korabeli beszámolók szerint körülbelül két órán át tartó utazást követően (vélhetően több megállóval), délután fél hatra érkeztek meg a muravidéki városba, ahol a település prominens polgára, a számos civil szervezet megalapításában közreműködő Kakasdi Hajós Mihály ügyvéd mondott üdvözlő beszédet. A Baross Gábor vezette küldöttség rövid megállás után Lendváról Csáktornyára utazott tovább.
A lendvai eseményről az Alsó-Lendvai Híradó is megemlékezett. Nagyszabású népünnepélyként írták le az első szerelvény begördülésére szervezett megmozdulást, amely már délután egy órakor, tehát jóval a vonat megérkezése előtt elkezdődött. Az ünneplő tömeget lakomával várták, a hangulat fokozásáról az említett Kakasdi Hajós Mihály által alapított önkéntes tűzoltóegyesület zenekara gondoskodott. Az ünnepség a szerelvény fogadása, majd annak távozása után abban a Korona vendéglőben folytatódott díszvacsorával és bankettel, amely a tárgyalt korban a kisváros egyik legelegánsabb épülete volt, ma pedig a polgármesteri hivatalnak ad helyet.
A lendvai vasút kiépítése meghatározó volt a muravidéki város és a térség számára. Összeköttetést, kapcsolatot biztosított az Osztrák–Magyar Monarchia két központjával, Béccsel és az akkor már a magyar fővárosként jegyzett Budapesttel, de Csáktornyán át megnyitotta az utat az Adriai-tenger irányába is. Lendva a vasútvonal által még inkább részesévé vált a dualista állam kereskedelmi és közlekedési vérkeringésének, ami további gazdasági fellendülést hozott az egyre inkább polgárosodó városnak. Ezt a fejlődést akasztotta meg az I. világháború, illetve az azt követő trianoni békediktátum, amely az államhatárok újrarajzolásával Alsólendvát, illetve a Lendva-vidék jelentős részét az akkor formálódó Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolta. A vasútvonal azonban még ekkor is megmaradt, s a Muravidék 1941-es Magyarországhoz történő visszacsatolását követően újra megindult rajta a forgalom. A II. világháború után, a trianoni határok visszaállítását követően aztán ezt az élő kapcsolatot újra elszakították, 1947-ben pedig még a vasúti síneket is felszedték Rédics és Lendva között.
