Támogatják a fogyatékkal élőket

2018.11.22. 07:00

Kerekesszékes bemutatót tartottak a kanizsai könyvtárban

A Halis könyvtár adott otthont a Fogyatékkal Élők Nyílt napjának, melynek megnyitóján egy kerekesszékes tánccsoport tartott látványos bemutatót.

Benedek Bálint

A kerekes székes táncosok koreográfiája nyitotta meg a kulturális seregszemlét a könyvtárban Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A rendezvényre a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán nyert közel félmillió forintot a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsai Városi Egyesülete, melyből első ízben rendezték meg a kulturális seregszemlét.

– Célunk, hogy az alkotó fogyatékkal élők bemutatkozhassanak, vagyis kilépjenek a fényre – mondta Kardos Ferenc, az egyesület elnöke. – Azonban mi hiszünk az integrációban, ezért több egészségesekből álló művészeti csoport is vállalta a közreműködést.

A hatásos nyitányról viszont a kerekesszékes táncosok gondoskodtak, majd a beleznai mozgássérültcsoport népdalcsokorral készült, két vak fiú pedig az életük megpróbáltatásiról és kihívásairól beszélt. Az eseményen debütált Szabadi Tibor Asztúriai csokor című könyve, amely az egyesület és a város támogatásával készült. Utóbbi hagyományt, miszerint különféle kötetekkel jelentkeznek, a jövőben is folytatni kívánják, hiszen szeretnék, hogy minél többen lássák, milyen potenciál rejlik a fogyatékkal élőkben. Szeretnék elérni, hogy minél többen éljenek aktívabb társadalmi életet, mert különben elmagányosodnak.

A kerekes székes táncosok koreográfiája nyitotta meg a kulturális seregszemlét a könyvtárban Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Dénes Sándor polgármester köszöntő beszédében kiemelte: elsősorban a közösség tagjait, illetve a bennük rejlő speciális tehetséget ünnepli a rendezvény.

– Lehetőséget ad arra, hogy a lelkükben teljes, alkotni és közösségre vágyó fogyatékkal élő csoportjaink megmutathassák a szélesebb közönség előtt, hogy milyen képességekkel rendelkeznek – folytatta a városvezető. – Azért is különleges az esemény, mert hitet tesz amellett, hogy mindannyiunkban ott lakozik a tehetség, és az, hogy mi képességektől és lehetőségektől függetlenül együvé tartozunk. Jó lenne, ha most a könyvtár falai közt megjelenő „fény” messzire bevilágítaná társadalmunkat és jövőnket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában