Kikapcsolódás

2018.09.27. 10:00

Háromnapos sörfesztivál Zalaegerszegen

Három nap alatt hét országos hírű fellépőt, továbbá a jelen lévő tíz kis- és nagyüzemi, illetve kézműves sörfőzde jóvoltából mintegy ötven különböző sört kínál látogatóinak a hét végi zalaegerszegi sörfesztivál.

Gyuricza Ferenc

Fotó: pixabay.com

A nyugat-magyarországi régió legnépszerűbb sörfesztiválját immár nyolcadik alkalommal szervezik meg, és a rendezvénynek ezúttal is a városi sportcsarnok környéke ad helyet. A programsorozat már pénteken délután elkezdődik, míg az első koncertre, a Pál Utcai Fiúk zenekar fellépésére este fél hétkor kerül sor. Ugyancsak pénteken mutatja be műsorát a Lovasi Andrást is soraiban tudó Kiscsillag, míg szombaton a Dorothy, a Lord és az Ismerős Arcok, vasárnap pedig Csepregi Éva, valamint Szikora Róbert és az R-Go is szórakoztatja a közönséget.

A fesztiválon lesznek gyermekprogramok, játszó­házak, kézműves-bemutatók, a felnőttek számára sörivó versenyt is tartanak, illetve a programok során – szombaton délután négy órakor – a város sörét is meg­kóstolhatják majd az érdeklődők.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: pixabay.com)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában