Ezúttal a gyerekek gyógyítottak

2019.05.20. 08:00

Harmadszor nyitott ki a Játékkórház Zalaegerszegen

A mackó kezére vérnyomásmérő került, a kisdoktor pedig megállapította, hogy a betegnek fáj a hasa. Javában zajlott a gyógyítás szombaton a megyeszékhelyen az Iván Dentál fogászat zsúfolásig megtelt helyiségeiben, ahol ez alkalommal a Játékkórház működött.

Arany Gábor

A fogorvosi vizsgálatot is eljátszhatták a gyerekek Fotó: Katona/Zalai Hírlap

A Fiatal Családosok Klubja Zalaegerszeg és a Női Egészségért Alapítvány három évvel ezelőtt rendezte meg először a Játékkórházat, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a gyógyítással. A klub vezetője, Balaicz Zoltánné elmondta, a gyereknaphoz kapcsolódva négy helyszínen mutatták be az orvosok munkáját. Belgyógyászat, ortopédia, szemészet és fogászat várt a gyerekekre, akik maguk is kipróbálhatták az eszközöket, plüss­állatokat gyógyíthattak, és közben sikerült a félelmeiket is eloszlatni. Gyógyítás közben átérezhették az egészség megőrzésének fontosságát, megtudhatták, miként óvhatják szemük egészségét, illetve mik a helyes fogmosás, szájápolás szabályai.

A fogorvosi vizsgálatot is eljátszhatták a gyerekek Fotó: Katona/Zalai Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában