Gyakorlat

2017.11.13. 12:00

Hagyományőrző honvédek gyakorlata Zalaegerszegen

Szombaton délután vezényszavak és néha egy-egy ágyúlövés is hangzott a Vizslaparkban. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség gyakorlatozott sok kíváncsiskodó örömére.

Hajdu Péter

Fotó: Katona Tibor

A magyar honvédség 1848-49-es egyenruháiban masíroztak, sorakoztak a honvédek a gyepen. A hagyományőrző katonai alakulatoknak gyakorlásokon, vizsgasorokon kell megfelelniük, hogy autentikus közvetítői lehessnek a történelmi koroknak. Az ország több részéből érkeztek hagyományőrző katonai egyesületektől, a résztvevők egy része elméletből vizsgázott, a többiek pedig alaki gyakorlatokat végeztek a parkban.

Fotó: Katona Tibor

- Legfontosabb célkitűzésünk, hogy az 1848-49-es szabadságharcban dicsőséges tetteket végrehajtó zalai toborzású 47-es honvédzászlóalj kultuszát megalapozzuk a városban – említette Tuboly Kálmán hagyományőrző honvéd főhadnagy.

A vendéglátó zalai 47-esekhez hét-nyolc egyesülettől, Budapestről, Békéscsabáról, Kecskemétről, Veresegyházról is érkeztek hagyományőrző katonák, a zalaiakkal együtt összesen mintegy kilencvenen vettek részt a felkészítő gyakorláson.

A munkát a szórakozás követte, este első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal tartották meg a 47-esek által szervezett honvéd bált. Vasárnap délelőtt a lőtéren folytatódott a találkozó, elöltöltős lövészversenyre került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában