Jazzfiesta

2018.07.17. 13:32

Ha Györök és csütörtök, akkor szól a jazz

Egy hajdani házibuliból nőtte ki magát a település már hagyományos és évről évre rengeteg vendéget vonzó nyári rendezvénye, a Jazzfiesta. A csütörtök esténként megrendezett szabadtéri zenés – s pár éve már tánccal is kísért – estek sorozata idén ünnepli tíz éves jubileumát.

Keszey Ágnes

Fotók: Villányi Éva

Az idei sorozat nyitányaként a Jazzfiesta szokásos helyszínén, a templom alatti téren a Reinas del Ritmo szamba táncosai, a Boombatucada dobosai, a Fourtissimo együttes, valamint Farkas Gábriel és zenekara szórakoztatta a közönséget. Ezen az esten vehette át a balatongyöröki önkormányzat kitüntetését Varga Endre a 10 éves JazzFiesta szervezésében való kiemelkedő munkájáért.

Fotók: Villányi Éva

- Tizenegy évvel ezelőtt egy kis koncertet adott Varga Endre és zenésztársai egy házibuliban, amelybe bekapcsolódtak az arra sétálók. Ekkor kiderült, hogy a jazz műfajára van igény. A rákövetkezendő évben keresett meg minket és a téren dolgozó vállalkozók, hogy az önkormányzat partner lenne-e egy ezen alapuló rendezvény megszervezésében- emlékezett vissza Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője.

Az első években egy-két koncert volt csak, de már jó néhány éve július közepétől augusztus 20-ig minden csütörtökön 20 órától szól a jazz, s most már alkalmanként is több fellépő szórakoztatja a közönséget.

- Arra ügyelünk, hogy ismert zenészek mellett a fiatal, tehetséges zenészeknek is lehetőséget adjunk a bemutatkozásra -emelte ki Villányi Éva.

Varga Endre az önkormányzat kitüntetését vehette át Biró Róbert polgármestertől

E héten csütörtökön, a latin-amerikai cumbia bulibanda, a Los Orangutanes, a jövő heti blues esten a műfajokat áthidaló örömzenét játszó Indian Joe Band és a Jambalaya együttes várja a közönséget. Augusztus első csütörtökén a polgármesterekből és barátaikból álló Mayor’s Band & Friend, valamint Alapi István és a Front zenekar koncertezik, a rákövetkezendő héten a Florists (Tabatabai Nejad Flóra és zenekara), az EMeRTon díjas énekesnő: Veres Mónika – Nika és Barátai, valamint Liszt Ferenc-díjas jazzgitáros és zeneszerző, László Attila Band lépnek színpadra. A Jazzfiesta augusztus 18-én zárul: akkor a neves énekesnő és Jager Bandi együttműködéséből létrejött, jazz, az R&B, neo-soul stílusokat keverő formáció a Malek Andi Soulistic, valamint a neves keszthelyi és környékbeli zenészekből álló Keszthely Jazz Műhely koncertezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában