Szüreti víg napot szerveztek

2018.09.18. 07:00

Főzőverseny, humor és koncert fűszerezte a pölöskei rendezvényt

Szombaton egész napon át tartó szüreti mulatságot rendezett a településen az Együtt Pölöskéért Egyesület.

Együtt Pölöskéért Egyesület

Pölöskén is felelevenítették a hagyományokat: kisbíróval az élen, muzsikával vonultak fel a faluban Fotó: Együtt Pölöskéért

Délelőtt főzőverseny kezdődött nyolc csapat részvételével, majd 13 órakor indult a szü­reti felvonulás traktorokkal, muzsikával és népviseletbe öltözött felvonulókkal. A faluban több helyen megállt a menet, és a kisbíró kidobolta az elmúlt év eseményeit. A fel­vonulókat a helyiek által készített finom pogácsák, ételek, italok várták.

A délután folyamán a legkisebbek kipróbálhatták a ládavasutat, a csillámtetoválást, gipszfigurát festhettek, légvárban szórakozhattak. A falubeli asszonyok csapata palacsintát sütött a gyerekeknek, a szomszéd faluból, Zalaszentmihályból érkező asszonyok pedig lángost készítettek mindenki nagy örömére.

Pölöskén is felelevenítették a hagyományokat: kisbíróval az
élen, muzsikával vonultak fel a faluban Fotó: Együtt Pölöskéért

A 300 négyzetméteres rendezvénysátorban 18 órakor kezdődtek a programok. Elsőként a Kerka táncegyüttes lépett színpadra, majd a helyi plébános, Tódor Szabolcs köszöntötte a jelenlévőket, és megáldotta a sátrat és a terményeket, hogy a következő évben is bő termés legyen. Ez­után Ihos József humorista Kató néni műsorával szórakoztatta a közönséget. Este színpadra lépett a mulatós zene egyik neves képviselője, Kaczor Feri, majd a talpalávalót egészen hajnalig a Fáraó együttes szolgáltatta. ZH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában