Felújítás

2017.10.20. 10:00

Felújítások Zalacsányon a járdáktól a tetőig

A 240 millió forintból gazdálkodó településen számos olyan infrastrukturális beruházás valósul meg, melyet az önkormányzat önerőből finanszíroz.

Keszey Ágnes

Az óvoda tetejére is napelem került. Az épület előtt Nagy Lászlóné és három ovis: Mester Zita Valéria, Tóth Bence és Nagy Csenge Fotó: Keszey Ágnes

Tavaly és idén több fejlesztést is megvalósított a zalacsányi önkormányzat. Ezévben felújították az orvosi rendelőt: tetőcsere, szigetelés, vakolás történt közel 5,5 millió forint ráfordítással. A település négy buszmegállóját is megújítják 6,5 millió forintos összköltséggel. Ezek faszerkezetes, kővel kirakott új külsőt kapnak, így szél-és esővédett helyeken várakozhatnak az utazók. Az utak felújítása pedig folyamatos.

Az óvoda tetejére is napelem került. Az épület előtt Nagy Lászlóné és három ovis: Mester Zita Valéria, Tóth Bence és Nagy Csenge Fotó: Keszey Ágnes

-A Dózsa György utca aszfaltozása több mint 6 millió forintba került. A napokban elkészül a Pálfi József utca aszfaltozása is, ennek költsége 3,3 millió forint lesz. Az összes járdáinkat is teljesen felújítottuk: az aszfaltot térkőre cseréltük- ez összesen közel négy kilométernyi szakaszt jelent – mondta el Nagy Lászlóné polgármester. Ezek a beruházások mind önerőből valósultak meg a 240 millió forintos költségvetésű faluban. A büdzsébe jelentős iparűzési adó folyik be, idegenforgalmi vállalkozásoktól, így jut önerős fejlesztésekre. Mindezek mellett 20,5 millió forint pályázati támogatással is kezdődtek munkálatok.

-Három épületünkre napelem került. Ezzel a meleg vizet és a világítást teljes mértékben tudjuk biztosítani az óvodában, az iskolában és az önkormányzatnál. Ez éves szinten összesen körülbelül másfél millió forintos villamosenergia-megtakarítást jelent- ismertette a településvezető. Egy másik fejlesztés is tervéről is mesélt 20 millió forintos összköltséggel az egykor idősek otthonaként működő, de már igény híján kihasználatlan épület átalakítása történik meg és kap új funkciót.

–Itt egy ifjúsági klubot szeretnénk kialakítani. Teljes felújítás: tető-és nyílászárócsere, hőszigetelés történik és ide is napkollektor kerül a pályázat támogatásával. A belsőfelújítás költségeit pedig az önkormányzat biztosítja önerőből. Ide szeretnénk számítógépeket vásárolni és itt alakítunk majd ki egy szobát a polgárőrségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában