Seniorok

2017.12.08. 12:30

Félévet zárt a Senior Akadémia Zalaegerszegen

A harmadik évfolyam őszi szemeszterének záró foglalkozását tartották tegnap a BGE Gazdálkodási Karának Szenior Akadémiáján.

Fincza Zsuzsa

A vorhotaiak (balról: Dormánné Babolcsai Éva, Tanka Károlyné, Vadné Marancsics Éva) szívesen hallanának a nyugdíjasok munkavállalásáról is az akadémián Fotó: Fincza Zsuzsa

Az egyetem közel 250 szépkorú hallgatóját prof. dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkalmazott Tudományok Egyeteme rektora is köszöntötte, hangsúlyozva: büszkék a zalaegerszegi kar kezdeményezésére, amit már több intézmény is követ. Mint mondta: az egyetemek nem maradhatnak a világtól elzárva, figyelniük kell a társadalom igényeire. Lambertné Katona Mónika, a zalaegerszegi kar dékánja elmondta: a hallgatók kívánságára a jövő félévtől a kéthetente esedékes ismeretterjesztő előadások mellett lehetőség lesz ténylegesen visszaülni az iskolapadba, heti 2-4 órás kurzusokra.

A tervek szerint a szeniorok tanulhatnak heti 4 órában angolt, 2 órában informatikát, valamint heti 4 órában pénzügyi ismereteket.

A Szenior Akadémia hallgatóit és oktatóit köszöntötte Pácsonyi Imre, a megyegyűlés alelnöke, aki elismerő oklevelet adott át Lambertné Katona Mónikának.

Az őszi félév záróelőadását Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere tartotta, aki beszámolt Zalaegerszeg fejlődéséről, amelyhez, mint elmondta, hozzájárultak a szeniorok is.

A vorhotaiak (balról: Dormánné Babolcsai Éva, Tanka Károlyné, Vadné Marancsics Éva) szívesen hallanának a nyugdíjasok munkavállalásáról is az akadémián Fotó: Fincza Zsuzsa

Az akadémián már második évben koptatja az iskolapadot a vorhotai városrészből érkezett hallgatók csoportja. Dormánné Babolcsai Éva településrészi képviselő megjegyezte: nem ő kezdeményezte a részvételt, őt is úgy hívták az asszonyok, de nem bánta meg, hogy hallgatott rájuk. Neki az idén az erdő- és vadgazdálkodásról szóló tájékoztatás tetszett a legjobban, Tanka Károlyné az egészségügyi felvilágosító előadásokat tartotta a leghasznosabbnak, Vadné Marancsics Éva viszont nem tudott sorrendet felállítani, mint mondta, ő valamennyivel gazdagodott.

A félévet a Szépmező Szárnya Zenekar zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában