Sportolási lehetőség

2019.06.12. 07:00

Felavatták Lenti első szabadtéri sportparkját

A fiatal generációk és az idősebbek számára is kiváló sportolási lehetőségeket nyújt a városháza mögött kedden átadott új sportpark.

Kósa Róbert

Horváth László polgármester, dr. Pál Attila, a Zalai Megyei Közgyűlés elnöke és Czigány Tibor, a Lenti Városüzemeltető Kft. ügyvezetője adta át a létesítményt Fotó: Kósa Róbert

Kedden délután ünnepség keretében adták át Lentiben a város első szabadtéri sportparkját, amelyet a helyi önkormányzat épülete mögött található játszótér mellett alakítottak ki.

Az avatóünnepségen Horváth László polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet, melyben szólt a kormány családtámogatási programjáról. Elmondta, hogy a Lentiben megvalósult és jelenleg is zajló, valamint tervezett fejlesztések jól illeszkednek a kormány programjához. A közelmúltban ugyanis megújult a bölcsőde és óvoda épülete, valamint új épületbe költözött a gyermekjóléti szolgálat. A sportpark pedig az idősebbeknek és a fiataloknak egyaránt hasznos.

– A fiataloknak nemcsak a mozgásra van szükségük, de a kikapcsolódásra is. Azt kívánom, hogy sok fiatal kössön barátságokat ebben a parkban és ismerkedjen, hiszen nekünk a jövőnk, a legnagyobb értékünk nem lehet más, mint a gyermek – mondta dr. Pál Attila.

A rendezvény további részében Horváth László ismertette a beruházás részleteit. Elmondta, hogy a sportpark gondolata már két évvel ezelőtt megszületett, az önkormányzat három sportpark létesítésére nyújtott be pályázatot.

Horváth László polgármester, dr. Pál Attila, a Zalai Megyei Közgyűlés elnöke és Czigány Tibor, a Lenti Városüzemeltető Kft. ügyvezetője adta át a létesítményt Fotó: Kósa Róbert

A most átadott, a Nemzeti Szabadidős és Sportpark program keretében közel 18 millió forint értékben megvalósult, 150 négyzetméter alapterületű sportpark munkálatainak előkészítését a tavalyi évben már megkezdték. A tereprendezési, parkosítási munkálatokat a Lenti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. végezte el, a cég munkatársai egy régi röplabdapálya helyét készítették elő a kivitelezést végző Nyírépszer Hungária Kft. részére.

A polgármester hozzátette, a parkban most hat darab többfunkciós tornaeszközt tudnak használni a szabadtéri testedzést kedvelők. Horváth László azt is elmondta, hogy a közeljövőben egy újabb 90 négyzetméter alapterületű sportpark létesül az Arany János Általános Iskola és AMI udvarán, melynek előkészítése már folyamatban van.

Az átadó ünnepség záró mozzanataként Ipacs Bence plébános megáldotta a szabadidős létesítményt, majd az ünnepélyes szalagátvágást követően a jelenlévő fiatalok birtokba is vették a sporteszközöket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában