Ásatás

2019.08.10. 11:30

Ezeréves monostort kutatnak Zalaváron

Egy ásatás mindig izgalmas terep, de arra kevéssé számíthattunk Zalavár-Várszigeten járva, hogy az e napokban kutatott kora középkori és Árpád-kori temető az 1950-es évek szakmai és politikai csatározásait is felidézi.

Magyar Hajnalka

Rozs Péter egy csecsemősírt tisztít, amibe egy komplett lábszár lógott be a „szomszédból”

A kiemelkedő jelentőségű lelőhelyen 1948 óta zajlanak szinte folyamatosan ásatások, ez már önmagában is egyedülálló hazánkban. Az utóbbi 27 évben Prof. dr. Szőke Béla Miklós, az MTA BTK Régészeti Intézete tudományos főmunkatársa és dr. Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgatója végzi itt a szisztematikus feltáró munkát. Ezen a nyáron a Szent István király által ezer éve alapított bencés monostort és temetőjét kutatják, folytatva az ’50-es években itt dolgozó elődök munkáját.

Rozs Péter egy csecsemősírt tisztít, amibe egy komplett lábszár lógott be a „szomszédból”
A csontok több rétegben helyezkednek el egymás fölött
Szőke Béla Miklós: A régészeti elit egy része dacolt a szláv vonal erőltetésével

Elevenítsük fel, mit is rejt a Vársziget ezen szeglete. Eredetileg a Karoling-dinasztia szolgálatába szegődött Priwina gróf magántemploma állt itt, amit 850-ben szentelt fel a salzburgi érsek Szűz Mária tiszteletére. E templomot az államszervezés és térítés időszakában idetelepült magyarok 1019-ben felújították, újraszentelték. Patrónusa az a Szent Adorján mártír (latinul Hadrianus) lett, akinek a 850-es évek közepén emeltek impozáns méretű zarándoktemplomot a Vársziget központi részén. A magyarok által felújított templom körül még Szent István uralkodása alatt monostor létesült, s természetesen a temetkezés is a megszentelt földterületre koncentrálódott, a kezdetektől fogva. Így aztán 9. századi Karoling-, valamint Árpád-kori sírokban is bővelkedik a térség.

 

Az évszázadok során az épített emlékek elpusztultak, a területet rétként hasznosították, amit egy 1929-es légi felvétel is alátámaszt. Itt kezdett el dolgozni 1948-ban egy régészcsapat, amely azonban a több éven át tartó feltárást követően olyan egyenetlen terepet hagyott maga mögött (nem temették vissza a kutatóárkokat, szelvényeket), amin nem lehetett folytatni a rétgazdálkodást. Következményként a terület spontán erdősült, mindent eluralt az invazív akác és bodza. Ez a fejlemény roppant mód megnehezítette a jelen régészeinek dolgát.

– Az erdőben akadtak értékes fák is, ezért hosszas tárgyalások kezdődtek az erdészet és a helyi önkormányzat között – idézi fel az elmúlt év fejleményeit Ritoók Ágnes. – Végül megegyezés született, hogy az őshonos fák megtartásával ligetszerűen kiritkítható a terület, ami már lehetővé tette számunkra a munkát.

– Ahol hozzáfértünk, már tavaly elkezdtük a terület bontását, s kiviláglott, hogy hatalmas mennyiségű, helyenként közel egy méter vastag földtakarót kell eltávolítani, hogy hozzáférjünk a vizsgálandó réteghez – kapcsolódik be Szőke Béla Miklós. – Ezt csak munkagép bevetésével lehetett megoldani.

Idén a Magyar Nemzeti Múzeum alapítványa finanszírozza az ásatásokat a Nemzeti Együttműködési Alap által megítélt pályázati támogatásból. A gépi erő bevetéséhez az NKA nyújtott keretet, a munkagépet pedig a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság biztosította. A régészek hálásak Kaptur Gábor vállalkozó munkatársának, Kun Zoltán gépkezelőnek a korrekt munkájáért, ugyanis rombolás nélkül sikerült lejutni az 1953-as ásatások szintjére.

De miért is vált szükségessé egy „papíron” már korábban feltárt területen az újbóli ásatás?

– Eredetileg csak az volt a célunk, hogy 27 éve tartó munkánkkal eljussunk az ’50-es évek feltárásainak széléig, s összeillesszük a két kutatási területet. Az elődeink által teljesen feltártnak jelzett részeken azonban újabb és újabb kibontatlan sírok bukkannak elő. Az egyikben Árpád-kori ezüst ékszerkarikát is leltünk. Az akkori munka tehát nem terjedt ki a teljes temetőre, érdemesnek tűnik több ponton ellenőrizni, folytatni azt – válaszolnak a régészek. – A terep izgalmas, hiszen a sírok több rétegben helyezkednek el egymás fölött. Mélyebben húzódnak a Karoling-időkhöz, Priwina gróf udvartartásához köthető sírok, ezekre rátemetve, gyakran egymásba átnyúlva, a felszíntől mindössze 10–15 centire pedig az Árpád-koriak.

Munkájuknak fontos célja az ezer éve újraszentelt templom nyomainak megtalálása is. A templom alaprajza, helyesebben annak 16. századi változata Guilio Turco hadmérnök 1569-ben készült rajzáról ismert, elhelyezkedését pedig a sírok egyre sűrűsödő tömege, majd hirtelen megszűnése jelöli ki. A régészek tisztában voltak vele, hogy a 19. században e templom (később végvár) romjaiból épült a környék úthálózata, továbbá homokot is bányásztak területén, de azért titkon reménykedtek, hátha meghagyott valamit eleink dúlása. Sajnos nem, alapos munkát végeztek.

– Számos helyen próbálkoztunk, s mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a kő- és homokbányászat nyomai jóval mélyebbre nyúlnak az épület feltételezett alapjainál. Magyarán szólva megsemmisült minden régészetileg értelmezhető objektum – részletezi Ritoók Ágnes. – Abban reménykedünk halványan, hogy a folytatásban még rábukkanhatunk kiszedett alapárkok nyomaira, továbbá, hogy feltárhatjuk a monostorba vezető kapu alapozását, amelyet 1964-ben részben már kiástak. Igaz, hogy a templomból nem maradt értékelhető nyom, arra azonban mód nyílhat, hogy információkat gyűjtsünk a Szent István-kori monostorról. Nyilván könnyűszerkezetes építményekből állhatott, de hogy valójában milyen volt a kezdet kezdetén egy ilyen korai alapítású monostor, mibe költöztek be a lakhelyüket még építő szerzetesek, arról alig van tudásunk. Nagyon reméljük, hogy a további feltárás során összefüggőbb területen is ki tudjuk majd jelölni a 11. századi monostorépületek helyét.

A régészektől arra is választ kapunk, miért végezhettek ennyire „félmunkát” az előttük járók.

Az egyik ok, hogy az ásatást vezető Fehér Géza, aki amúgy kitűnő régész volt, figyelmét erősen elvonhatták a háttérben zajló, gyakran személyeskedésig fajuló szakmai viták. Az ’50-es évek ideológiai harcai közepette ugyanis az ásatást csapdába ejtette a szakmai szembenállás és a politika. Bizonyos érdekkörök a Várszigeten megtelepedő Priwina gróf vélelmezett nyitrai kötődése, valamint Cirill és Metód ittjárta miatt szláv lelőhelynek kiáltották ki a Várszigetet. Egészen odáig dagadt a koncepció, hogy a dunántúli szláv fejedelemség központjaként definiálták. Ez a verzió kiválóan belesimult a korabeli hatalom elvárásaiba, hiszen ékesen „bizonyította”, hogy lám, a honfoglalás előtt is a „keleti blokkhoz” tartozott a térség. Pénz, paripa, fegyver számolatlan ömlött az ásatáshoz, ami csak tovább bőszítette a szakmai­lag más álláspontot vallókat. A régészeti elit egy része ugyanis dacolt a szláv vonal erőltetésével, a szembenállás hevét csak növelte a szovjet megszállás. Az itt zajló kutatás ellehetetlenítésére is történtek kísérletek. Holott az ásatásvezető, Fehér Géza már az ’50-es években leírta, hogy a Vársziget a Karoling birodalom része volt, s a szláv jelenlét csak egy vékonyka szál a történetében. A köztudatba azonban az égett be, hogy Zalavár a dunántúli szláv állam központja volt, még brosúrák is jelentek meg erről. Ennek hatása máig érezhető.

A politikai hátszél azonban változékony. Bizonyság erre, hogy míg az ’50-es évek derekán a kutatási célok elsősorban a szláv hagyaték megtalálását szorgalmazták, addig egy évtizeddel később, az enyhülés jegyében már a Szent István-i örökségre esett nagyobb figyelem. Ezt követően szerencsére a politika számára érdektelenné vált a lelőhely.

A jelenlegi ásatás még augusz­tus 16-ig folytatódik. A feltárt területek visszatemetése után pedig fű borította kies ligetben sétálhatnak majd itt a múlton elmerengők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában