Ismeretek az íj használatától az életmentésig

2019.08.15. 07:00

Elődeink harcmodorával ismerkedtek az általános iskolások Márokföldön

A 12. századi magyar harcmodorhoz tartozó íjászatot és szablyavívást is tanultak azok az általános iskolások, akik részt vettek az Őrállók Alapítvány idei katonai hagyományőrző táborában. A hatnapos kurzus szerdán ért véget Márokföldön.

Gyuricza Ferenc

Gönc Márk és Tátrai Kovács Kinga Ávila a magyar szablyavívást gyakorolja Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A program megszervezésére a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet kérte fel az Őrállók Alapítványt, így a résztvevők többsége is a Muravidékről érkezett. A határon túli magyar gyermekek mellé néhány vasi fiatal, illetve egy Németországból hazatelepülő magyar család gyermeke csatlakozott még, a felnőtt vezetőkkel együtt így állt össze a harmincfős létszám.

– Alapítványunk már tizenkét éve szervez folyamatosan katonai hagyományőrző táborokat – mondta el érdeklődésünkre Balek Bernadett táborvezető. – A lendvai intézet tavaly kért fel bennünket először egy ilyen jellegű program megszervezésére, miután az ő korábbi, Zalaegerszeg mellett megtartott hagyományőrző és honismereti táboraiknak vége szakadt. Az ő kifejezett kérésük volt az is, hogy lehetőség szerint jurtatáborba vigyük majd a jelentkező gyerekeket, ezért esett a választásunk Márokföldre, ahol minden szükséges feltétel eleve adott volt már ehhez.

Gönc Márk és Tátrai Kovács Kinga Ávila a magyar szablyavívást gyakorolja Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

Az Őrállók Alapítvány kifejezetten a 12. századi magyar katonai harcmodorral foglalkozik, így a táboraikban is a korra jellemző fegyverek (íj, magyar szablya, fokos) használatát tanítják. Emellett nagyon fontos szerepe van a fegyelem, az egymás iránti tisztelet elsajátításának, illetve a következetességnek és az adott szó betartásának is.

– Fontos a példamutatás, minden feladatot együtt végzünk a gyerekekkel – folytatta a táborvezető. – A katonai vezetőnk, Pfeiffer Tamás olyan fizikai adottságokkal és harcászati ismeretekkel rendelkezik, ami alapján valóban példakép a gyermekek számára, de a többi segítőnket is erőnléti felmérések során választjuk ki. Van köztük olyan, aki a Spartan Race világbajnokságon harmadik helyezést ért el.

Balek Bernadett elmondta: a tábor résztvevői egyáltalán nem hiányolják a számítógépet vagy a mobiltelefont, melyet egyébként ők csak „villanypásztornak” neveznek. Ennek a titka szerinte a folyamatos foglalkoztatásban rejlik, oly módon kötik le a gyerekeket, hogy a virtuális élmény helyett valódi kalandot kínálnak számukra. Nem számítógépes játék vagy mobilapplikáció révén vívják a csatákat, hanem hús-vér ellenféllel – de nem ellenséggel – szembenézve, továbbá a hétköznapi életük sem stratégiai játékon keresztül zajlik, hanem ők maguk alakítják azt, s ennek során olyan hasznos ismeretekre is szert tesznek, mint például az életmentés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában