Életképek az iharosberényi hagyományőrzők németországi időutazásáról

A rövid úti beszámoló szerencsére nem valami véres középkori csata naturalisztikus leírása – bár a középkor és a csata stimmel. Az iharosberényi Banderium Hungarorum Történelmi Hagyományőrző Csoport tagjai, Erdős Sándor, Billege Dániel, Varga Sarolt és Józsa Tibor nemrég 10 napot tölthettek el Németországban a „Találkozás a 13. században” című történelmi fesztiválon, mely során részesei voltak Brandenburg vára ostromának. Ez a csata persze már nem életre-halálra ment, viszont az erődítmény környezete nem számított könnyű terepnek. De erre később még visszatérünk.

– A Banderium Hunga­rorum fő profiljaként a 13. században Iharosberénybe költözött hospesek és a hozzájuk köthető népelemek viseletének, életmódjának és hadi felszerelésének rekonstruálásával foglalkozik – bocsátotta előre Józsa Tibor, a csoport vezetője, nem mellesleg a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa.

– Korabeli civil ruháinkat főként francia és német ábrázolásokra alapozva készítjük el, míg a kiegészítők magyar földből előkerült tatárjáráskori emlékek rekonstrukciói. Hadi felszerelésünk pedig a szegényebb gyalogosokat és a városőrséget idézi. A németországi találkozóra Magyarországról egyedüli történelmi hagyományőrzőként hívtak meg minket. A rendezvény érdekessége, hogy külföldi csapatok csak meghívás alapján vehetnek részt rajta. A történések 3 szálon futottak, volt egy kulturális, egy szakmai vonulat és a 10 napból egy arról szólt, hogy a külső látogatók számára megidézzük a 13. századot. Az egész program központja az Eisenachhoz közeli, majd’ ezerlelkes kistelepülés, Lauchröden volt. A kulturális vonulat keretében a szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az Európa különböző részeiről érkező hagyományőrzőket (körülbelül 250 főt) összehozzák. Ennek szellemében látogattunk el Eisenachba, a naumburgi dómhoz, illetve Neuenburgba. Az odavezető út nem volt egyhangú, bármerre néztél, várakat láttál. Egy helyen három vár épült egymáshoz nagyon közel: a helyi nemesek így akarták egymást sakkban tartani – még a kisebbek is várépítésbe kezdtek. Eisenachban megnéztük a Bach- és a Luther-házat, ugyanis itt gyerekeskedett Johann Sebastian Bach és Luther Márton is.

Következő állomásunkon, Naumburgban speciális idegenvezetést kaptunk, bemehettünk a könyvtárba, levéltárba, amely egyébként nem látogatható. A levéltár anyaga a leltár tanúsága szerint a 10. század óta teljesen hiánytalan. Az érett középkorban a dóm vezetősége 27 könyvre láncot rendelt a helyi kovácstól, hogy a könyveket odaláncolhassák a polcokhoz, munkaasztalokhoz. (Mivel a szerzeteseknek rengeteg időbe és fáradságba került egy-egy kódex lemásolása és díszítése, az elkészült kódexet műtárgyként kezelték, s a polchoz láncolták, nehogy ellopják. A láncokból 24 maradt meg, illetve a megrendelés szövege.) Láttunk 10. századi német nyelvű töredéket, mely ismerős módon egy másik kódex kötéséből került elő. Megnéztük Európa legnagyobb könyvét, amely 50 kilogrammnál is nehezebb és elképesztően nagy. A levéltári anyagokat szekrényekben tartják, melyekben tűz esetén gyorsan kivehető fiókok vannak, hogy úgy menthessék az iratokat. Ja, és a szekrény szintén középkori. Ennyit a kulturális gazdagságról, mely a nálunk szerencsésebb történelmű országokat jellemzi…

Józsa Tibor azt is elmondta: Neuenburg várát anno vadászkastélynak építették át, miután elvesztette hadi jelentőségét. Az iharosberényi csapat tagjai itt megnézték a várat, a múzeumot és a kápolnát, utóbbi két szinten helyezkedett el. Ennek oka a helyszűke, hiszen az építők annak idején a hegy adottságai miatt oldalra nem, csak felfelé terjeszkedhettek. A felső szinten lévők a gerendamennyezetben kialakított csapóajtón keresztül tekinthettek le az alsó szintre.

– Ahogy közeledett a hétvége, úgy sűrűsödött a program – folytatta élményeik felidézését a hagyományőrző. – Azonban egy látványosságot mindenképp meg szerettünk volna még nézni: Wartburg várát. Ugyanis a vár több szempontból is érdekes. Luther itt fordította a Bibliát, és itt, illetve a vár alatt fekvő Eisenachban élt egy ideig Szent Erzsébet. Az a Szent Erzsébet, akinek a tatárjárás után az országot újjáépítő, így második honalapítóként tisztelt királyunk, IV. Béla volt a báty­ja. Az Erzsébet-kultusszal egyébként szinte mindenhol találkoztunk, ahol jártunk Türingiában. Vicces volt látni, hogy amikor a tolmácsaink elkezdték volna mesélni a sztorit, mi pedig szóltunk, hogy ismerjük, láthatóan megkönnyebbültek, hogy nem kell végigmondaniuk… Egyébként általánosan tudtak Erzsébet magyar származásáról, ez pedig jó közös pont volt. A várból nyíló panoráma gyönyörű, de engem igazából a vár udvara fogott meg leginkább. Szóban nehéz átadni a megtapasztalt nyugalmat, harmóniát, hangulatot. Mindenkinek azt javaslom, menjen el és nézze meg.

A szakmai vonulatban workshopokon vehettek részt a hagyományőrzők, ezek sorában többek közt egy svéd előadó, Isak Krogh beszélt a láncingekről, aztán azt is megtudhatták, hogyan kell a növényekkel, például a rezedával festeni, különböző színárnyalatokat létrehozni, számszeríjat készíteni és így tovább.

Aztán jött a Brandenburg-várrom ostroma.

– A résztvevőket 3 csapatra osztották – ha már a résztvevőket említettem, jellemző a német hagyományőrzésre, hogy ilyen eseményeken az egész család ott van, gyerekek, anyuka, apuka, nagymama, nagypapa, mindenki – magyarázta Józsa Tibor. – Természetesen valamennyien korhű viseletben voltunk ekkor már. A három csapatra azért volt szükség, mert kettő támadta a várat, egy pedig védte. Nem volt könnyű menet, mert ez a vár nem pusztán úri passzióból épült, hanem valóban hadi funkciót töltött be. Jól védhető, nagyon szűk feljárón lehetett eljutni az erődítmény bejáratához, s az utat mindkét oldalról nagyon meredek lejtő szegélyezte. Átélhettük, és mondhatom, hátborzongató volt, amikor erőltetett menetben haladtunk felfelé, s közben a várból nyílzápor zúdult ránk. Ezzel együtt persze, kár tagadni, mindannyian nagyon élveztük a helyzetet…