Pénzgyűjtés

2017.11.15. 14:37

Elektromos kisautókat kaptak a megyei kórházban ápolt gyerekek

Elektromos kisautókra és egyéb eszközökre gyűjtöttek pénzt zalaegerszegi anyukák, hogy e módon is oldják a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban ápolt gyerekek szorongását. Az eszközöket szerdán adták át a kórház gyermekosztályán.

Magyar Hajnalka

A kisautóban a 3 és fél éves Kantó Kristóf. Mögötte (balról) dr. Halász Gabriella főigazgató, Knorcz Nóra, Kugler Nagy Zsuzsanna, dr. Gárdos László főorvos és Antal-Dobos Mónika. Állva: néhány további anyuka és Pappné Kerkai Bernadett főnővér Fotó: Katona Tibor

A gyűjtést kezdeményező Korcz Nóra elmondta, szeptemberben találkozott a hírrel, hogy Budapesten civilek gyűjtésbe kezdtek, hogy elektromos kisautót vegyenek az egyik kórház gyermekosztálya számára. Ezen felbuzdulva ő is belevágott, a közösségi média egyik anyukás csoportja segítségével.

Meglepetésére mintegy 70 anyuka támogatta az ötletet, s több mint 400 ezer forint gyűlt össze. Konzultáltak dr. Gárdos László osztályvezető főorvossal, valamint Pappné Kerkai Bernadett főnővérrel, s ennek nyomán a két elektromos kisautó mellé még két falra szerelhető televíziót, digitális mérleget, fülhőmérőt és testzsírmérőt is vásároltak. Továbbá 7 kényelmes bőrszéket, az éjszakát a beteg gyermekük mellett töltő anyukák számára.

A kisautóban a 3 és fél éves Kantó Kristóf. Mögötte (balról) dr. Halász Gabriella főigazgató, Korcz Nóra, Kugler Nagy Zsuzsanna, dr. Gárdos László főorvos és Antal-Dobos Mónika. Állva: néhány további anyuka és Pappné Kerkai Bernadett főnővér
Fotó: Katona Tibor

Korcz Nóra hozzáfűzte, a gyűjtésben részt vevő anyukák nagyon segítőkészek voltak, külön kiemelte Kugler Nagy Zsuzsanna odaadását.

A két elektromos kiasautó egyike a gyerekosztályon, a párja pedig a fül-orr-gégészeti osztály gyermekrészlegén „teljesít majd szolgálatot”.

Az összejövetelen dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója megköszönte az édesanyák gesztusát, örömét fejezve ki a civil aktivitás ezen újabb megnyilvánulása felett. Utalt rá, hogy akinek a gyermeke már töltött rövidebb-hosszabb időt kórházban, pontosan tudja, milyen sokat lendíthet a gyógyuláson, ha a kis páciensek számára lehetőség nyílik a játékra, s kellemesen telik az idő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában