Dr. Gárdos László a gyermekosztály érdemeként tekint a Batthyány-Strattmann László-díjra

Munkája elismeréseként a Semmelweis-nap alkalmából dr. Gárdos László, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház csecsemő- és gyermekosztályának vezetője Batthyány-Strattmann László-díjban részesült. A rangos elismerést Budapesten vehette át.

Gárdos László Keszthelyen született, édesapja is gyerekorvos volt. Ifjan az irodalom érdekelte, de a Vajda-gimnáziumban már matematika tagozatra járt, s kémiából és fizikából nyert tanulmányi versenyeket. A problémamegoldás tehát a vérében van, amire később is nagy szükség mutatkozott. Az orvosegyetemet Pécsett végezte, kutatói állás várta volna ott, de pörgős habitusa másra predesztinálta.

– Mindig csapatban dolgoztam, ezt a kitüntetést is az osztály elismeréseként fogom fel – szögezi le elöljáróban. – Ez nem álszerénység, hiszen az eredményeinkre roppant büszke vagyok, de mindez nem az én egyéni érdemem. Az osztályon akad legalább 5-6 nálam okosabb és ügyesebb orvos, aminek nagyon örülök, remélem lesznek még többen is. Nem vagyok sem zseniális sebész, sem briliáns szemész, hogy messzi földről ide vonzanám a betegeket, a személyes szerepem az osztály sikereiben annyi, hogy igyekszem biztosítani azt a nyitottságot, újító szellemet, amire tanítómestereim, dr. Rubecz István és dr. Vincellér Mária neveltek.

A gyermekosztály rendkívül komplex feladatot lát el, hat részlegen dolgozik mintegy száz szakember. Országos rangját úgy érte el, hogy számos eljárást, terápiát az egész szakmát megelőzve, úttörőként vezetett be a zalai kórházban.

– A fejlődés klasszikus menete szerint az új eljárások a fővárosi I-es számú gyerekklinikán debütálnak, aztán szép fokozatosan továbbcsorognak vidékre. Mi azonban számos olyan fejlesztést vezettünk be, amivel évekkel megelőztük a szakmát. Ilyen például az 1 kiló alatti koraszülöttek nagyfrekvenciás lélegeztetése, vagy a Crohn-beteg gyerekek tápszeres kezelése.

Előbbi, Amerikában kidolgozott módszert egy továbbképzésen ismerték meg, s a klinikákat 5-7 évvel megelőzve kezdték el alkalmazni. Az eljárás jelentősége abban áll, hogy a kis súlyú koraszülöttek éretlen tüdejét nem terhelik a levegő befúvásával, ehelyett nagyfrekvenciás rezegtetéssel juttatják el céljához az oxigént.

A Crohn-beteg gyerekek csecsemőtápszerrel való „gyógyítását” is tíz évvel a fővárosi klinika előtt vezették be. Számos ország alkalmazta sikerrel a módszert, de itthon csak akkor leltek követőkre, amikor nemzetközi ajánlásként jelent meg. A Crohn-betegség a tartósított, agyonkezelt élelmiszerek térhódításával világszerte terjed. Az emésztőrendszer krónikus gyulladását alapesetben szteroidokkal kezelték, ám német orvosok egy véletlen folytán rájöttek, a csecsemőtápszer jelentős állapotjavulást idéz elő a 10–14 éves gyerekeknél is.

Tizenhat éve szenzációnak számított, hogy egy 700 grammos koraszülöttet pár hetesen az édesanyja szoptathatott

– Kiderült, nem az számít, hogy mi van a csecsemőtápszerben, hanem az, hogy mi nincs! – utal a készítmény adalékmentes mivoltára a főorvos.

A manapság már széles körben népszerűsített családbarát szülészet kialakítása sem tegnap kezdődött el a megyei kórházban. Már a 2000-es évek elején megteremtették a feltételeket, hogy az újszülött együtt lehessen édesanyjával. Még akkor is, ha 700 grammal jön a világra…

– Tizenhat évvel ezelőtt valódi szenzációnak számított, hogy egy 700 grammos kanizsai koraszülött kislányt pár hetesen az édesanyja mellé tettünk, s vénás táplálás, vagy tápszer helyett szophatott. Igaz, csak pár grammot bírt, hiszen alig fért a szájába a mellbimbó, de megmaradt anyatejesnek, még egyéves korában is szopott. Akkor ez olyan renitens dolognak tűnt, hogy nem is nagyon mertünk beszélni róla. Ma már mindenhol ezt csinálják, az egykori kis védencünk pedig egészséges tinédzser – idéz fel egy emlékezetes esetet.

Dr. Gárdos László szakterülete a koraszülött intenzív ellátás.

– Egy ilyen részleg minőségét nem a legokosabb orvos és nővér határozza meg, hanem a leggyengébb – vélekedik. – Egy éjszakai műszakban ugyanis többhetes munkát tehet tönkre egy dekoncentrált, szerényebb képességű kolléga. A koraszülött intenzíven nem az a feladat, hogy pár óra alatt elvégezzünk egy életmentő műtétet, hanem hogy hetekig, hónapokig hiba nélkül gondozzunk egy 800 grammal világra jött újszülöttet. Ha nem lennének nagyon jó orvosaink, nővéreink, képtelenség volna tartani ezt a nívót, egyedüli megszállottként semmire se mennék. Az intenzíves munkában az is elengedhetetlen, hogy gyors és határozott döntések szülessenek. Ha a betegmegbeszélésen kétféle verzió merül fel a kezelésre, egyértelművé kell tenni, hogy melyiket alkalmazzuk. Nem lehet kétségeket lebegtetni, mert az elbizonytalanítja a kollégákat, nem fognak hinni a sikerben. Gyakorlatilag úgy kell kommunikálni, mint egy hadihajón. Nekünk gyakran nem adatik meg, hogy minden laborleletet bevárjunk, hogy széles konzíliumot hívjunk össze. De még a rossz döntés is jobb a semminél, mert ha hezitálással folyik el az idő, elveszítjük a beteget. A döntés elől nem lehet elfutni. Ezt a felelősséget úgy lehet elviselni, hogy tudjuk, ezen a területen az a legrosszabb, ha nem merünk cselekedni. Mindezt Rubecz tanár úrtól tanultuk, s szerencsére a kollégáim jelentős része ugyanezen az iskolán szocializálódott.

S vajon milyen döntéseket hozott a gyerekorvos, amikor a saját csemetéje volt beteg?

– A mi gyerekeink nem igazán láttak antibiotikumot, ami meggyőződésem szerint csak hasznukra vált. Gyakran kerül be az osztályunkra külföldi páciens, s azt tapasztalom, hogy például egy német gyerek 1-2 antibiotikummal találkozik 14 éves koráig. Nálunk akad olyan, aki egyéves koráig már hármat kipróbált. Manapság antibiotikum abúzus uralkodik, a szülők kikövetelik, pedig a betegségek 90 százalékát vírusok okozzák, ami ellen semmit nem ér az antibiotikum. A szülők sajnos azt tanulták meg, hogy a betegségre antibiotikum a válasz. Szerencsére akadnak bátor kollégák, akik kerülik a felesleges alkalmazását. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy vállalják a kis páciens sűrűbb ellenőrzését, nehogy elinduljon valamilyen szövődmény. Hatalmas szükség volna rá, hogy erősödjön ez a vonulat, a jogosan rettegett szuperbaktériumok kialakulásának ugyanis az eltúlzott, felesleges antibiotikum-terápia a meleg­ágya.

Eddigi pályájára visszapillantva csak a családja felé érez némi restanciát. Nem mintha szemrehányást kapott volna, de maga is tudja, hogy ha nincs ennyi ügyelet, továbbképzés, kongresszus és stressz, több békés hétvége maradt volna az együttlétre. Feleségével, Román Bernadett gyógypedagógussal három gyereket neveltek fel, már a legkisebb is 17 éves. Dr. Gárdos László négy éve kapott a sorstól egy figyelmeztetést: vegye komolyabban a feszültség levezetését. Mivel a meditatív relaxáció nem fér össze a vérmérsékletével, a sportot választotta.

– Korábban is megvolt a heti egy kosarazás, amire alig tudtam időt szakítani. Most heti 3-4 alkalommal edzek, futás, spinning, minden jöhet, s mivel alapszükségletté vált, az időt is megteremtem hozzá. Az egészben az a legjobb, hogy először a feleségemet, majd a gyerekeket is sikerült bevonnom, s ma már a legtöbb családi együttlét sporttal telik. Nincs ennél jobb közös program.

Úgy véli, a szakmájában dolgozókat az tartja meg leginkább a hivatásban, hogy jót tehetnek. Az ügyvéd, a mérnök, a vállalkozó vagy a pénztáros hiába végzi jól a dolgát, nem kap olyan közvetlen és azonnali visszajelzést róla, mint egy orvos, ha emberségesen bánik a beteggel. Jót tenni pedig mindenki szeret.

– A 94 éves nagymamám, aki nagyon bölcs parasztasszony volt, azt az intelmet hagyta rám, hogy minden este számoljam meg, hány jó és rossz dolgot cselekedtem. Ez ilyen egyszerű. Azóta felnőttem, de a lényeg mit sem változott. Ma egyébként ugyanezt mondják a mentálhigiénés szakemberek, csak sokkal bonyolultabban…